2023. június 23., 10:01

Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet találkozója a kínai elnökkel

Joe Biden szerint a közeljövőben létrejöhet a találkozó közte és Hszi Csin-ping kínai elnök között - közölte az amerikai elnök csütörtökön, és hisztériának nevezte az amerikai-kínai kapcsolatok körüli vitát.

Joe Biden
Fotó: TASR/AP

Az elnök a Fehér Házban az indiai miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy a kínai elnököt kedden diktátornak nevezte, azt mondta: nem fogja megváltoztatni szavait.

Kijelentette, hogy

szerinte szavai nem okoznak károkat a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó törekvésekben.

Antony Blinken külügyminiszter hét elején zárult pekingi látogatását nagyszerűnek nvezte az elnök.

Csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter Párizsban beszélt arról, hogy

az elnök megjegyzése ellenére is mindketten kritikusan fontosnak tartják az amerikai-kínai párbeszéd fenntartását valamint a félreértelmezések eloszlatását, és az együttműködést ott, ahol az lehetséges.

Kína hivatalosan tiltakozott csütörtökön Egyesült Államokban dolgozó nagykövete útján a Fehér Háznál és az amerikai külügyminisztériumnál Joe Biden megjegyzése miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.