2020. május 27., 16:52

Horvátország és Szlovénia nagyot lép

Horvátországban a kiváló járványügyi helyzetre hivatkozva feloldották a vasárnapi boltzárat, Szlovéniában a jövő héttől minden diák járhat iskolába - derült ki a válságstábok szerdai sajtótájékoztatóján.

Szlovénia iskola
Fotó: TASR / AP

Horvátországban szerdától engedélyezik zárt térben a 100 fős, nyitott térben pedig a 300 fős tömeges rendezvényeket.

Május 30-tól pedig már szabadtéri sportversenyeket is lehet rendezni az országban, egyelőre azonban nézők nélkül.

A legfrissebb információk szerint

az elmúlt egy napban senki sem fertőződött meg, és nem regisztráltak új halálesetet az országban,

így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 2244, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma pedig 101 maradt. Az első fertőzés három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2047 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A szomszédos Szlovénia a járvány enyhülésével - szigorú óvintézkedések mellett - fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot,

majd május közepén, elsőként az Európai Unióban, hivatalosan is bejelentette a koronavírus-járvány végét.

Az országban május 18-án indult meg az oktatás az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára, május 25-től pedig a kilencedikesek is visszatérhettek az iskolapadokba.

A legújabb rendelet szerint a jövő héttől már az összes diák járhat iskolába.

A válságkabinet közlése szerint az elmúlt 24 órában kettővel, 1471-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki sem halt meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány szlovéniai halálos áldozatainak száma így 108 maradt. Az elmúlt egy hétben a napi új fertőzöttek és a halálesetek száma egy és nulla között váltakozott.

Horvátország és Szlovénia is fokozatosan megnyitotta határait a turisták előtt.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a bruttó hazai termék (GDP) közel 20 százalékát adják, Szlovéniában a GDP 12 százalékát teszik ki.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.