Hét embert gyilkolt meg késsel egy férfi a közép-kínai Vuhanban
Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült - jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.

A Kao vezetéknéven azonosított támadó vasárnap éjszaka sürgős hivatalos intéznivalóra hivatkozva felkereste a város közigazgatási területéhez tartozó egyik falu párttitkárát otthonában.
A hatóságok másnap a párttitkárt feleségével, menyével és két unokájával együtt holtan találták.
Egy gyermeket sérülésekkel kórházba szállítottak. A China Times című tajvani újság internetes kiadása a párttitkárnak a szomszédos házban élő fivérét idézve azt írta, hogy a támadó körülbelül 20 percig tartózkodott a házban.
A támadó tette után Vuhan egyik kerületébe ment,
ahol további két embert ölt meg: egy sofőrt, hogy elrabolhassa az autóját, valamint elütött egy járókelőt
- írta a The Paper című kínai hírportál.
Később egy hídról a folyóba ugorva menekült tovább.
A támadót a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.