Fico: Háborús hangulat uralkodott a párizsi uniós találkozón
A szlovák kormányfő az Emmanuel Macron francia államfő által szervezett hétfő esti találkozó után tette közzé álláspontját.

Robert Fico a közösségi oldalán közzétett videóban úgy fogalmazott: "Párizsban háborús hangulat uralkodott. Szó sem esett a békéről, amelyet én személy szerint nagyon sajnálok".
A kormányfő hozzátette, mivel diszkrét jellegű volt a találkozó, ezért nem árulhat el konkrétumokat az egyes résztvevők hozzászólásairól. Azt azonban korábbi megszólalásaira utalva leszögezte:
Fico elmondása szerint a találkozón elismételte: "a mi kormányunk békepárti, elutasítja a háború folytatását". Kiemelte, "nem fogunk fegyvereket küldeni Ukrajnába, csak polgári jellegű projektekre összpontosítunk". Aláhúzta:
Fico emlékeztetett, előző nap a szlovák ellenzékiek gyakorlatilag összeesküvés-elméletek terjesztésével vádolták meg, miután felvetette, hogy egyes uniós politikusok katonákat küldenének Ukrajnába.