2024. november 25., 13:45
Frissítve: 2024. nov. 25. 15:06

Elsüllyedt egy turistahajó Egyiptomban, szlovák állampolgárok is voltak fedélzetén

Nem messze Marsa Alam városától, a Vörös tenger nyugati partjánál elsüllyedt egy hajó, amin 31 turista és 14 fős legénység utazott. A történtekről a helyi médiák adtak hírt. A topky.sk portál szerint az utasok közt 3 szlovák állampolgár is volt.

három tenger kezdeményezés

A Sea Story  nevű hajó november 24-én hajózott ki a Ghalib nevű kikötőből és november 29-én érkezett volna meg Hurghadába.

A vészjelzés helyi idő szerint hétfőn 5.30-kor érkezett, miután a hajó eltűnt a radarról és megszakadt vele a kapcsolat.

A parti őrség azonnal a helyszínre sietett. Az előzetes vizsgálat szerint különböző nemzetiségű utasok voltak a fedélzeten. A három szlovák állampolgáron kívül négy német, öt spanyol, két belga, egy kínai, két amerikai, két svájci, négy brit, két lengyel, két norvég, egy ír, egy finn állampolgár, valamint több egyiptomi tartózkodott a hajón.

A mentőegységek teljes erőbedobással dolgoznak, a Vörös tenger régiójának kormányzója közölte, hogy a helikopter és tengerészegységek segítségével sikerült néhány turistát orvosi ellátásra szállítani.

A Magyar Távirati Iroda információi szerint eddig 16 embert sikerült kimenteni.

Több szlovákiai portál is közölte, miszerint a szlovák külügyminisztérium a kairói szlovákiai nagykövetségen keresztül kapcsolatban áll az illetékes  hivatalokkal. Ezek hivatalosan nem erősítették meg, hogy szlovák állampolgárok lettek volna az utasok között. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.