2025. október 24., 15:36

Elmarad a német külügyminiszter kínai útja

Elmarad Johann Wadephul német külügyminiszter eredetileg vasárnapi kezdettel tervezett kínai látogatása - jelentette be a német külügyminisztérium szóvivője.

Megbeszélték
Johann Wadephul külügyminiszter
Fotó: TASR/AP
Az utazást egy későbbi időpontra halasztjuk"

- mondta a szóvivő pénteki berlini sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy Németország aggodalommal figyeli a ritkaföldfémek exportjára bevezetett kínai korlátozásokat.

A szóvivő szerint a látogatás megszervezése során nem sikerült elegendő számú hivatalos találkozót egyeztetni. Arra a kérdésre, hogy melyik fél mondta le az utazást, nem kívánt válaszolni, ugyanakkor hangsúlyozta:

Berlin sajnálja a fejleményt, tekintettel Kína egyedülálló jelentőségére és Oroszország feletti befolyására az Ukrajna elleni háborúban".

Wadephul lett volna az első német külügyminiszter, aki az új német kormány májusi hivatalba lépése óta Kínába látogat. A miniszter vasárnap indult volna el, és hétfőn, illetve kedden folytatott volna tárgyalásokat Pekingben, de a kínai fél mindeddig csak a Vang Ji külügyminiszterrel való megbeszélését erősítette meg.

Peking korábban bírálta Berlin Tajvan-politikáját, mondván: a status quo fenntartásának szorgalmazása Tajvan függetlenségének elutasítása nélkül a "tajvani függetlenségi törekvések" támogatásával egyenértékű. Wadephul többször kritizálta Kínát az indiai-csendes-óceáni térségben folytatott, szerinte egyre határozottabb hegemón törekvése miatt.

Megosztás
Címkék