2020. július 11., 20:11

El tudja képzelni a NATO-t az USA nélkül? Trump igen!

Némileg hatásvadász a cím, ezt jó, ha az elején leszögezzük, de Donald Trump elnöki intézkedéseinek sorába kiválóan beleillik a fenyegetés, ha a transzatlanti szövetség nekünk "innenső" fele nem hajlandó több pénzzel beszállni a közösbe, az Egyesült Államok nem hajlandó tovább cipelni a hátán a NATO-t.

nato katona
Fotó: TASR/AP

Az elnök a vele korántsem baráti viszonyt ápoló Washington Postnak adott interjújában közölte, habár nem akarja kiléptetni az Egyesült Államokat a NATO-ból, szeretné kiharcolni, hogy a többi tagállam is eleget rakjon a közösbe, többet, mint a jelenleg előírt 2%-nyi GDP. A poén az egészben, hogy az elnök kijelentése finoman fogalmazva is vágyvezérelt, hiszen alig van európai tagállam, amely akár ezt a 2%-ot is befizetné a szervezet költségvetésébe.

Egy 2017-es, a honvedelem.hu szakportálon megjelent hír szerint abban az évben mindössze két ilyen európai ország volt, ráadásul egyik sem rendelkezik túl acélos hadsereggel,

hiszen Görögországról és Észtországról elsőre nem a hadászat jut az ember eszébe.

Az elnök nem sokat teketóriázott, maga ismerte el, korábban csak azért lengette be, az Államok kész kilépni a NATO-ból, hogy elérje, a tagországok szálljanak be több pénzzel a szervezet működésébe,

Volt köztük egy pár, aki nem fizetett. Most fizetnek. Feltették a nagy kérdést: Kilépnél, ha nem... , és én azt mondtam, Igen, kilépnék! Ha nem így válaszolsz nekik, nem fognak fizetni.

- fogalmazott Trump a maga utánozhatatlan, magyarra alig-alig visszaadható stílusában, majd hozzátette, a NATO létének oka maga Oroszország, így nem kívánja elhagyni a szervezetet, de muszáj elérnie, hogy a többi tagállam is eleget fizessen. Az elnök azt állítja, mandátuma kezdete óta nyolc újabb tagország euroatlanti befizetése éri el az előírt két százalékot, de, jegyezte meg:

Mellesleg a két százalék is túl kevés!

Az amerikai elnök hivatalba lépése óta több alkalommal is feleslegesnek és elavultnak nevezte a transzatlanti szövetséget, és nem egyszer jelezte, az a "kiváltság", hogy az Egyesült Államok csapatokat és haditechnikát állomásoztat az adott ország területén bizony nincs ingyen. Németországot különösen gyakran illette kritikával emiatt, bár lássuk be, nyilván ebben az is közrejátszik, hogy a német vezetés szívesen tárgyal és kereskedik úgy a putyini Oroszországgal, mint Kínával.

Az elnök a lapnak újra megerősítette, hogy jelentős csapatkivonás várható Európából, közel tízezer amerikai katona hagyja ott a németországi katonai támaszpontokat, egy részük Lengyelországba megy, illetve olyan országokba, amelyek "megérdemlik", a maradék pedig hazatér Amerikába.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.