Egyetlen eredménye lenne, ha a NATO lezárná Ukrajna légterét: világháború
A háború kitörése óta állandó kérése az ukrán kormánynak, hogy a NATO, az ENSZ vagy bárki, aki képes rá, vonjon légtérzárat az ország fölé. Nem megelégedve a két ellentétes, de egyformán egységsugarú olvasattal, amerikai katonai forrásokra támaszkodva mutatjuk be, milyen eredménnyel járna a lépés.
Az, hogy Volodimir Zelenszkij légtérzárat követel, önmagában, ukrán szempontból teljesen érthető. Függetlenül attól, hogy a polgári áldozatok számát alig-alig csökkentené egy ilyen lépés (erről később), Kijevnek jól jön, hogy saját állampolgáraik felé azt tudják kommunikálni, a Nyugat ismételt kéréseik ellenére sem segít. Mielőtt az olvasók azzal vádolnának, hogy felültünk az orosz propagandának, gyorsan szögezzük le, megállapításaink nem egy moszkvai dezinformációs központból, hanem egy sokkal fajsúlyosabb helyről, az amerikai West Point katonai akadémia szakértőitől érkeznek.
A lényeg tulajdonképpen egy mondatban összefoglalható: ha a NATO, figyelmen kívül hagyva mindenféle katonai, logisztikai és jogi szempontot, valóban repüléstilalmi zónát húz Ukrajna fölé, azt be is kell tartatnia.
Ha a helyzet úgy hozza, előzetes felszólítás nélkül(!) lőni kell. Vagy egy NATO-gép lő rá egy oroszra, vagy fordítva, mindegy is, az eredmény ugyanaz. Háború Oroszország és a NATO között. A West Point katonai szakértője, Mike Pietrucha szerint teljes félreértés azt hinni, hogy az ukrán légtér lezárásával a NATO ne válna azonnal hadviselő féllé. Pietrcuha, aki a kilencvenes évek végén a Bosznia fölé húzott repüléstilalom biztosításában maga is részt vett, azt mondja, az ilyen elképzelések egy „nagyon veszélyes fantázia” birodalmába tartoznak.
A légtérzár bevezetésének ugyanis egyetlen következménye lehet! Vagy a NATO lövi le az orosz hadsereg egyik gépét és tör ki egy egész Európára kiterjedő háború, vagy az oroszok lövik le a NATO gépét, és tör ki egy egész Európára kiterjedő háború…
A szakértő azt állítja:
- a repüléstilalmi zóna bevezetése azonnal és elkerülhetetlenül eszkalálja a háborút,
- az ukrán civilek védelmét nem látja el,
- katonailag nem hatékony.
Pietrcuha véleménye különösen annak fényében érdekes, hogy nem támogatja ugyan, de el sem utasítja egy esetleges NATO-csapás ötletét, pusztán azt állítja, a repüléstilalmi zóna háborúhoz vezet, a háború elkezdésének pedig van „sokkal hatékonyabb módja is”.
A repüléstilalom kihirdetése után ugyanis nem marad más lehetőség, ha egy orosz gép megsérti azt, a NATO-nak le kell lőnie. „Nem lehet blöffölni, fenyegetni” – írja a szerző, ha egy terület fölé légtérzárat húznak, azt be is kell tartatni. Ez nem csak azzal jár, hogy leszedik az égről az orosz gépeket. Kivétel nélkül meg kell semmisíteni azokat a földi egységeket is, amelyek veszélyt jelentenek a NATO-gépekre, még akkor is, ha ezek az egységek Oroszország területén vannak.
- hangzik Pietrcuha írásának kulcsmondata.
A szerző szerint az a baj, hogy a nyugati közvélemény fejében a légi hadműveletek a háborúzás kevésbé pusztító területéhez tartoznak, holott minden hadművelet az ellenfél megöléséről és haditechnikájának elpusztításáról szól, ebben nincs különbség.
Pietrucha hangsúlyozza, teljesen álságos az az érv, hogy menekültfolyosók fölé, humanitárius céllal húznák ki a zónát. Eddig az összes hasonló lépésnek humanitárius indoka volt, mégis minden esetben (Bosznia, Irak) figyelmeztetés nélküli és azonnali csapásméréssel járt. Ugyanígy hazugság, hogy a civileket eredményesen védené meg az orosz támadásoktól, ugyanis az orosz hadsereg ebben a háborúban levegőből alig támadott civil célpontokat. A bombatámadások nagy része katonai infrastruktúra ellen irányult, polgári áldozatokat ezek legfeljebb tévesztés miatt szedtek. Pietrucha szerint, ha az oroszok önként lemondanának a légtér használatáról, amire nyilván semmi esély, az sem mérsékelné a polgári veszteséget, ugyanis a civilek túlnyomó többsége tüzérségi tűzben leli a halálát, nem légicsapásokban.
Irakban vagy Boszniában azért működött a légtárzár, mert sem a szerb, sem az iraki hadseregnek nem volt megfelelő tüzérsége ahhoz, hogy légicsapásokon kívül mással támadjon távoli célpontokat.
Oroszországnak van! Ahogy komoly légvédelme is. A háború elején egy fehéroroszországi S-400-as légelhárító 270 kilométerről szedett le Kijev felett egy ukrán Su-27-est, írja Pietrucha, vélhetően ez várna a NATO-gépekre is. A légtérzár bevezetésekor ezeket a rendszereket azonnal meg kellene semmisíteni, máskülönben semmi értelme az egész akciónak. A szakértő még egy érdekes, alig emlegetett tényezőre is felhívja a figyelmet. Mivel a légtérzárat biztosító gépek NATO-bázisokról szállnának fel, azok azonnal Oroszország célpontjaivá válnak – a hatályos nemzetközi joggal összhangban! Ahogy a bázisok infrastruktúrája, parancsnoki állásaik és az oda vezető utánpótlási útvonalak is.
Pietrucha kiemeli, noha nem támogatja a NATO-beavatkozást, a légierő bevetésének sokkal hatékonyabb módja is lenne. Mivel a repüléstilalom bevezetése óhatatlanul háborúhoz vezet, az önmagában így teljesen felesleges lépés. Az orosz szárazföldi erők elleni csapásmérés, utánpótlási vonalaik felszabdalása, a tüzérségük és légvédelmük megsemmisítése, hangozzék ez bármennyire szörnyűen, sokkal hatékonyabb megoldás. A következmény ugyanaz, háború Oroszország és a NATO között, de az eredmény egészen más. „Ha már a NATO az eszkaláció mellett dönt, tegye azt okosan” – zárja gondolatmenetét a szakértő.
