2020. november 29., 17:24

Egy német egyházmegye papjai lemondtak jövő évi béremelésükről

A fuldai római katolikus egyházmegye papságának és tisztviselőinek a jövő év májusában béremelést kellett volna kapniuk. Közösen úgy döntöttek, lemondanak a tervezett emelésről és a megspórolt pénzt a koronavírus-járvány leküzdésére fogják költeni.

A fuldai katedrális

A Deutsche Welle szerint az egyházmegye hatóságai ezzel szolidaritásukat akarják kifejezni azokkal az emberekkel, akik a gazdasági visszaesés miatt részmunkaidőben dolgoznak, vagy elveszítették munkájukat.

A fuldai egyházmegye illetékesei szerint a helyzet drámai.

A munkahelyek részleges bezárása, az üzemek leállása miatt sokan a csőd szélén állnak.

Az egyházi adót fizető emberek nyereségének csökkenése miatt feltételezhető, hogy az idén az egyházi adóbevételek 10-12 millió euróval alacsonyabbak lesznek, mit azt tervezték.

Az egyházi tanács egyetértett az egyházmegyével abban, hogy a helyzetre való tekintettel figyelembe veszik a papság ás a tisztviselők felajánlását és jövőre nem kapnak béremelést. Ez mintegy 280 ezer euró megtakarítást tesz lehetővé.

tvp.pl nyomán

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.