Egy lépéssel közelebb a világháborúhoz?
A címben megfogalmazott kérdés annál inkább jogos, mert a francia elnök nagy port kavart múlt heti megszólalása és a német lehallgatási botrány eddig nem tapasztalt, új dimenzióba emelte a konfliktus kiszélesedésének veszélyét. Alábbiakban kifejtjük, hogy bár továbbra is az a legvalószínűbb, hogy egy nagyhatalmak közötti nyílt összecsapáshoz nem vezet az ukrajnai háború, de a békés rendezéstől távolabb vagyunk, mint ahogy néhány héttel ezelőtt látszott.
Kezdjük egy nehezen vitatható állítással. Ahhoz, hogy egy háborús konfliktus lezárásáról érdemben beszélhessünk, ismernünk kell a szembenálló felek hadicéljait. Ha az állítást az orosz–ukrán háborúra vetítjük, a konfliktus lezárása rövid távon azért sem látszik reális eshetőségnek, mert mindkét harcoló fél a valóságos lehetőségeihez képest elrugaszkodott célokat fogalmaz meg, s abból nem hajlandó engedni.
Ukrajna ezzel szemben ragaszkodik az 1991-es határai megtartásához, miközben a területe közel 18 százaléka van orosz megszállás alatt. A kijevi vezetés deklarált célja, hogy katonai erővel szorítja ki a megszállókat, és zárja le a konfliktust. Ennek realitása az erőviszonyokkal, de még azok lehetséges eltolódásával számolva is, belátható időn belül teljességgel kizárható. Vagyis kijelenthető, a moszkvai és a kijevi politikai vezetés által megfogalmazott hadicélok a lehető legtávolabb állnak egymástól, és a szándékok közelítésére sem látszik akarat egyik fél részéről sem.
A tavaly nyári döntőnek szánt ukrán ellentámadás kudarca után a Kijevet támogató nyugati hatalmak súlyos dilemma elé kerültek. Szembesülniük kellett azzal a kérdéssel, elérhető-e pusztán az ukrán élőerő bevetésével, akár a legmodernebb fegyverrendszerek küldésével az Oroszországgal szembeni stratégiai győzelem? Ahogy az is kérdéses, közép- és hosszú távon elkerülhető-e egyáltalán Ukrajna katonai összeomlása? Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen tisztáznunk kell, hogy mit is jelentene az Oroszországgal szembeni stratégiai győzelem, illetőleg rögzítsük, hogy a nyugati hatalmak nem egységesek a megfogalmazott hadicélokat illetően.
Ahhoz, hogy Emmanuel Macron francia elnök múlt heti elhíresült kijelentését, és az orosz titkosszolgálat által kirobbantott német lehallgatási botrány időzítését megértsük, ki kell térnünk az elmúlt hetek eseményeire a hadszíntereken. Jelenleg – s ezt az ukrán vezetés is elismeri – Kijev nincs abban a helyzetben, hogy nagyobb szabású ellentámadást indítson, felszabadítva a megszállt területeket. Ennek legfőbb oka az, hogy Ukrajna saját erőből képtelen biztosítani a csapatok utánpótlását hadianyaggal és lőszerrel, a nyugati támogatások pedig a kudarcba fulladt ellenoffenzíva után hosszú hónapokra elapadtak. Ennek a nyugati kormányok elbizonytalanodásán túl, egészen prózai okai vannak. A nyugati országok számos Ukrajnának adományozott haditechnikai eszköz tekintetében kifogytak a készletekből, a hadiipar felfutása pedig legoptimistább becslések szerint is csak az idei év végére, de inkább 2025-re várható.
Eközben az orosz gazdaság a szankciókkal szemben a vártnál ütésállóbbnak bizonyult, és a békegazdaság kereteit csak részben szétfeszítve – azaz a hétköznapi termelés folyamatosságát biztosítva – futott fel a hadiipar, ha nem is teljes egészében, de az ukrán oldalhoz mérten nagyobb arányban biztosítva a megsemmisült eszközök és az elhasznált lőszer utánpótlását. Vagyis, miközben Ukrajnának egyre kritikusabb lőszerhiánnyal kell szembenéznie, addig az oroszok – köszönhetően az észak-koreai importnak is – nem küzdenek ilyen gondokkal. Ennek köszönhetően az elmúlt hetekben a hadszíntér legforróbb pontjain brutális orosz tüzérségi fölény mutatkozott meg.
Az orosz erők az elmúlt hetekben – kihasználva az ukrán utánpótlás akadozását, és nem mellesleg az új főparancsnok kinevezése körül támadt átmeneti bizonytalanságot – élőerőt és hadianyagot nem kímélve, a hadszíntér több pontján egyidejűleg helyezték nyomás alá az ukrán védelmet. A leglátványosabb orosz siker a Donyeck előterében fekvő Avgyijivka bevétele február közepén a front helyi időszakos átszakadásával járt, és csak a múlt hétvégén sikerült az ukránoknak viszonylagosan stabilizálniuk az arcvonalat. Az oroszok ezzel egyidőben – kisebb erőkkel – támadást indítottak a zaporizzsjai fronton is, abban a térségben, ahol az ukránok nyáron a kudarcba fulladt ellentámadásuk egyetlen eredményeként betörtek az orosz védelmi állások első vonalába.
Ha abból indulunk ki, hogy az oroszok elsődleges hadicélja a Donbász teljes elfoglalása, akkor egyértelmű, hogy a fő csapásirányt Donyeck megye ukrán kézen maradt megerősített városai, Szlovjanszk és Kramatorszk jelentik. Látványos, gyors előrenyomulással a terepviszonyok és az ukrán védelem kiépítettsége miatt az orosz erők aligha számolhatnak, de egy véres, felőrlő harc után ezen a frontszakaszon elért siker komoly ütést vihet be Kijevnek.
A kijevi vezetés jelenleg azzal számol, hogy a védelmi képességek megfeszítése árán a jelenleg rendelkezésre álló erőforrásokkal nyárig képes feltartóztatni az oroszokat. Ezt a véleményt osztják a Kijev irányába elfogult nyugati elemzőházak is, hozzátéve, hogy a legégetőbb lőszerutánpótlást legalább részben biztosítani tudja majd a Nyugat eddig az időpontig. Ezzel együtt a helyzet úgy áll, hogy új erőforrások bevonása nélkül – ilyen lehetne egy eredményes mozgósítási hullám Ukrajnában – egyre inkább reális eshetőségnek látszik az ukrán védelem legalább részleges összeomlása. Mivel Ukrajnában a mozgósítással szemben komoly társadalmi ellenállás mutatkozik, kérdéses annak sikeressége. És így jön képbe a kieső ukrán élőerő pótlására a nyugati alakulatok Ukrajnába küldése.
Amit most biztosan tudunk, közvetlen NATO-beavatkozás Ukrajnában teljes bizonyossággal kizárható. Amit viszont az események felgyorsulása miatt nem lehet kizárni, egyes nyugati államok reguláris erőket küldhetnek Ukrajna nyugati részébe. Macron elnök nagy megdöbbenést kiváltó múlt heti kijelentése megerősíti ennek lehetőségét. Jegyezzük meg, a francia elnök már nem mérkőzhet meg az újraválasztásáért, ennek tudatában fogalmazhatott nyíltabban, figyelmen kívül hagyva a francia társadalom esetleges tiltakozását.
Húzzuk alá ismételten, a nyugati országok messze nem egységesek egy esetleges ukrajnai katonai misszió kérdésében. Ebben a tekintetben egyértelműen ellenző nemcsak a magyar és a szlovák, de a nagyobb európai államok közül a spanyol és a német kormány állásfoglalása is. Ahogy az is egyre inkább érzékelhető, hogy Berlin és Párizs (illetve London) viszonyában egyre komolyabb törést okoz Ukrajna további támogatásának kérdése. Tegyük hozzá, az orosz titkosszolgálat sem tétlenkedik, és mindent megtesz az ellentétek elmélyítésére. A múlt héten robbant lehallgatási botrány – német tisztek beszélgetését tették közzé az oroszok, amelyben a kercsi híd elleni rakétatámadás lehetőségeit taglalják, nem mellesleg a nyugati katonák jelenlétét tényként kezelve Ukrajnában – tovább szűkíti a Scholz-kabinet mozgásterét, hogy az ígért Taurus rakétákat Kijevnek adja.
Zárásul annyit, ahogy a Nyugat és Oroszország egyre inkább emeli a tétet, a nem tulajdonképpeni háború egyre nagyobb kockázatokkal jár. Minden valószínűség szerint egy kiterjedt háborút még a felvázolt nyugati beavatkozás esetén is sikerül majd elkerülni, de az ukrajnai háború tartós rendezése még további évekkel tolódik ki.
Megjelent a Magyar7 2024/10. számában.
