Drónokkal és robotokkal építettek autópályát Kínában
Csaknem 160 kilométernyi újonnan, kizárólag robotok és drónok segítségével épített autópályát adtak át Kínában szeptemberben – számolt be kínai közlésekre hivatkozva több hírforrás, köztük a report24.news is.

Döbbenet és ámulat – talán ezek a leginkább jellemző érzések, amelyek hatalmába kerítik az embert a hírt olvasva, miszerint a nem is olyan lassan, mint amilyen biztosan a globális gazdaság vezetőjévé előlépő Kína milyen technikai bravúrt produkált első helyre beírva magát az infrastrukturális fejlesztések nagykönyvébe.
Bár a pekingi székhelyű, már tíz évvel ezelőtt a világ második legnagyobb építőipari vállalatává nőtt, China Railway és a Liaoning Guotai Road and Bridge által kivitelezett építkezés megvalósításának időtartamáról nem adtak közre információkat, a számos csatornán közzétett képek önmagukért beszélnek. Akárcsak a teljes mértékben állami kézben lévő vállalatok által használt műszaki berendezések, amelyek sorában nem egy teljesen egyedi gép is látható.
Ezek sorában a témával szakmai szinten foglalkozó híradások a csak 1989-ben alapított, de azóta már a világ harmadik legnagyobb nehézgépgyártójává fejlődött Sany Group által fejlesztett önjáró útburkolatfektető gépet emelik ki, amely hat, egyenként 13 tonnás acélhengerével és három darab, egyenként 30 tonnás gumihengerével egyszerre 20 méter széllességben hengerli az útburkolatot. Mi több, a gép az amerikai GPS kínai megfelelőjének számító Beidou helyzetmeghatározó műholdas rendszerrel együttműködve centiméternyi pontossággal fekteti az útburkolatot és gyakorlatilag emberi munkaerő felhasználásának szükségessége nélkül, mindössze egy csapatnyi drón által felügyelve.
De sajnos jogosulatlan a kaján mosoly Európában is, amelynek önjelölt vezetői a „green deal” jegyében erőltetett intézkedésekkel tudatosan és akaratlagosan vezetik szakadékba a kontinens iparát és mezőgazdaságát. Miközben azt próbálják elhitetni a jobb sorsra érdemes (?) nagyérdeművel, hogy a boldogsághoz a sikerességhez és a jövőhöz a bambusz szívóka, a mesterséges hús és az elektromos roller mellett az is elég, ha száz genderből választhatnak nemet maguknak, vagy többet fizetnek a papíron „zöldnek” nyilvánított energiáért vagy éppen olyan „korszakalkotó” felfedezéseket érezhetnek sajátjuknak, mint például a műanyagflakonhoz rögzített kupak. Tehát talán ezúttal is használjuk ki a lehetőséget és gratuláljunk a brüsszeli csonttorony távoli jövőbe néző, de vakondi mivoltukat sem látó stratégáinak, a többieknek pedig jó reggelt!