Donald Trump hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására, az elnök újabb vírustesztje is negatív lett
Donald Trump amerikai elnök hat vállalatot kötelezett lélegeztetőgépek gyártására a védelmi termelési törvény értelmében.
A Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök csütörtökön délután írta alá az újabb rendeletet, amelynek értelmében kötelezően lélegeztetőgépeket kell gyártania a General Electric, a Hill-Rom Holdings, a Medtronic, a ResMed, a Philips és a Vyaire Medical cégeknek. Ezek a vállalatok eddig is gyártottak egészségügyi berendezéseket, köztük lélegeztetőket is.
Trump egyúttal felhatalmazta Alex Azart, az egészségügyi tárca irányítóját, hogy egyeztesse az érintett vállalatokkal a termelésre vonatkozó részleteket, köztük például a gyártáshoz szükséges alapanyagok biztosítását.
Donald Trump először a múlt héten döntött úgy, hogy alkalmazza az 1955-ben született Védelmi Termelési Törvényt, amely lényegében haditermelési törvény, és rendkívüli körülmények között lehetőséget biztosít széles körű polgári védelemre és mozgósításra, valamint jelentős felhatalmazást ad a kormányzatnak bizonyos termelési kapacitások és pénzügyi források bővítésére és ellenőrzésére. Az elnök múlt pénteken e törvény értelmében utasította a General Motorst lélegeztetőgépek gyártására.
Az Egyesült Államok valamennyi tagállamában hiány van lélegeztetőgépekből és berendezésekből, miközben az országban is terjed a koronavírus-fertőzés. Sajtóértesülések szerint a Fehér Házban Jared Kushner, az elnök veje és tanácsadója vette át a gyakorlati irányítást az Országos Katasztrófaelhárítási Hivatal (FEMA) hatáskörébe tartozó intézkedések összehangolására. Ez magában foglalja a vírustesztek alkalmazásának felgyorsítását, a szükséges orvosi eszközök gyártásának bővítését és a szükséges eszközök leszállításának megszervezését.
Közben Donald Trump újabb koronavírus-tesztje negatív lett. Az erről szóló közlemény szerint az amerikai elnök "egészséges és tünetmentes".
Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, a demokraták mostani elnökjelöltje csütörtökön jelezte, hogy szívesen megosztaná a korábbi járványok során szerzett tapasztalatait Donald Trumppal. Biden a villájából közvetített videós sajtókonferencián úgy fogalmazott: "kicsit másként ugyan, de mi is átestünk ezen, és remélem, néhány leckét megszívlelhetnek abból, amit mi jól csináltunk, és abból is, amit talán rosszul tettünk".
Joe Biden alelnöksége idején ebolajárvány pusztított, de nem az Egyesült Államokban, hanem Afrikában. Az Egyesült Államokban nem fordult elő ebolafertőzés.
Donald Trump a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián reagált Biden felvetésére.
- fogalmazott az elnök.