Damaszkusz engedélyezi a nemzetközi segélyszállítmányok eljuttatását a lázadók uralta régióba
A szíriai kormány pénteken bejelentette, hogy engedélyezi a nemzetközi segélyszállítmányok eljuttatását a saját ellenőrzésű területekről az ország lázadók ellenőrizte régiójába is, miután a Törökországból közvetlenül a lázadók területére vezető, bejáratott útvonalon megrongálódtak az utak a földrengésben - jelentette be a SANA szíriai állami hírügynökség.

A tájékoztatás szerint az adományokat a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC), a szíriai Vörös Félhold és az ENSZ segítségével juttatják majd célba.
A lázadók uralta térségek eddig csak a Törökország felőli Báb al-Hava átkelőn át jutottak segélyekhez, de ez ellen Damaszkusz mindig tiltakozott, azt akarta korábban is, hogy csak a kormány által ellenőrzött területen keresztül jussanak el oda szállítmányok. Nyugati segélyt viszont a damaszkuszi kormány nem kapott.
A földrengés miatt hétfő óta már több tucatnyi repülőgép landolt a kormány ellenőrzése alatt lévő területen, főleg arab országokból, illetve szövetségeseitől.
Az ország északnyugati, lázadók uralta térségébe viszont Báb al-Hava felől éppen a földrengés hatására alig jut el valami. E területen mintegy négymillióan élnek, zömük pedig már a földrengés előtt is humanitárius segélyekre szorult.
Az ENSZ napok óta sürgeti a humanitárius szállítmányok felgyorsítását.
A hétfői földrengésnek Szíriában már több mint 3200 áldozata van, rengetegen megsérültek és nagyon sokan elvesztették otthonaikat.
Kathryn Achilles, a Save the Children nevű segélyszervezet egyik koordinátora azt mondta: a földrengés miatt "egy második humanitárius katasztrófa is fenyeget" Északnyugat-Szíriában, mert a katasztrófa "minden egyes gyereket érintett ott".