Török-szíriai földrengés - Meghaladja a 20 ezret a halálos áldozatok száma
Csütörtök estére meghaladta a húszezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint.

Az Anadolu török hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre (AFAD) hivatkozva 17 674 halottról jelentett Törökországból. A sérültek száma 72 879, az utóbbi 24 órában 121 embert sikerült élve kihozni a romok alól. Szíriában eddig 3377 halottról tudni.
A mentésben részt vevő több mint százezer ember versenyt fut az idővel. Több mint három nappal a történtek után ugyanis egyre fogyatkoznak az esélyek arra, hogy további túlélőket találnak. A munkálatokat a hideg is hátráltatja a térségben.
További akadályt jelent Szíriában a 2011 óta dúló polgárháború. Mindazonáltal az ENSZ egy első segélykonvoja elérte a lázadók uralta észak-szíriai térséget. A helyi aktivisták jelentései szerint olyan szállítmányról van szó, amelyet még a földrengés előtt terveztek, de nem tudott elindulni, így nem a jelen helyzetben szükséges felszerelést vitt, hanem például mosószereket.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Twitteren bejelentette, hogy Szíriába indult, ahol "a WHO alapvető orvosi ellátást nyújt a nemrég földrengés sújtotta térségekben, az országban végzett munkánk többéves tapasztalatai támaszkodva".
A SANA szíriai hírügynökség a közel-keleti ország szállítmányozási minisztériumára hivatkozva közölte, hogy eddig 40 repülőgép érkezett humanitárius szállítmányokkal a polgári repülőterekre. A helyi sajtó szerint a nap folyamán örmény, tunéziai, egyesült arab emírségekbeli, kínai, jordániai, ománi és iráni szállítmányok érkeztek. Ezenfelül mentőcsapatok érkeztek a palesztin területekről a szíriai-jordániai határon keresztül.
A mentési munkálatok 90. órájában hozták felszínre Hatay tartomány Samandag körzetében az eddigi legkisebb babát, egy 10 napos csecsemőt, valamint az édesanyját. A tartomány Iskenderun körzetében a mentés 102. órájában egyszerre hat embert sikerült a kimenteni a romok alól.
A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint a külföldi egységeket is beleértve jelenleg 30 306 hivatásos dolgozik a romokon.
A kisegítő személyzettel együtt 121 128 ember vesz részt mentésben.
Csütörtökön, a mentés 4. napján 121 embert mentettek ki élve a romok alól.
Az AFAD eddig 97 973 családi méretű sátrat állított fel a károsultak átmeneti ellátására.
Murat Kurum török környezetvédelmi és városfejlesztési miniszter közlése szerint jelenleg 12 141 összeomlott vagy súlyosan megrongálódott épületről tudni a térségben.
Ma a súlyosan érintett régióban a nappali hőmérséklet 1 és 10 Celsius-fok között alakul, míg az előttünk álló éjszaka -1 és -11 Celcius-fok közötti hőmérséklet várható.
Övgün Ahmet Ercan, az Isztambuli Műszaki Egyetem (ITÜ) geofizikaprofesszora pénteken a Twitteren azt írta, hogy még mintegy 200 ezer ember lehet a romok alatt, túlnyomó többségében halottak.