2021. február 14., 06:00

Az ötödik egészségügyi minisztert iktatták be Peruban a járvány kitörése óta

Óscar Ugarte személyében szombaton beiktatták Peru ötödik egészségügyi miniszterét a koronavírus-járvány tavaly év eleji kitörése óta.

koronavírus vakcina
Fotó: TASR

Ugarte egy rövid ceremónia keretében tette le hivatali esküjét Francisco Sagasti ideiglenes elnök előtt. Elődje, Pilar Mazzetti pénteken mondott le tisztségéről egy oltási botrány nyomán.

A 76 éves orvos Alan García korábbi elnök alatt 2008 és 2011 között is betöltötte már az egészségügyi tárcavezetői tisztséget. Peruban jelentősen megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma. Az andoki ország kórházaiban rekordszámú, több mint 14 100 beteget kezelnek. Az oltási kampány kedden kezdődött, miután a latin-amerikai államba megérkezett a kínai Sinopharm 300 ezer adag vakcinája.

Értesülések szerint Pilar Mazzetti azért mondott le, mert Martín Vizcarra korrupcióval vádolt elnök titokban beadatta magának a kínai oltást néhány nappal azelőtt, hogy november 10-én a perui parlament alkotmányos vádeljárás keretében megszavazta elmozdítását hivatalából. Akkor még egyetlen vakcina alkalmazása sem volt engedélyezett az országban.

Vizcarra azzal védekezett, hogy "bátor döntést hozott", és a 12 ezer önkéntes egyikeként vállalta a Sinopharm oltásának tesztelését.

A 32 milliós országban eddig 1 220 748 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 43 255-en hunytak el a kórban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.