Az eutanázia veszélyei - akarata ellenére vették el az idős asszony életét
Saját, többször megerősített akarata ellenére vették el egy idős asszony életét Kanadában a helyi „kegyes halál” program keretében, miután a férje a hatóságoknak bizonyítékok nélkül azt mondta, hogy neje a „távozás mellett döntött” – számolt be több hírforrás, köztük a zerohedge.com is.
Több más „nyugati”, főként angolszász gyökerű és részben európai országban az elmúlt évtizedben megerősödött - a gyakran „kegyes halálként” is nevesített – államilag elfogadott asszisztált öngyilkossági programok jogi háttere és ezzel egyidejűleg megnőtt az azok alapján kivitelezett eutanáziák száma. Az erkölcsi felvetések mellett, gyakorlati szempontok alapján is rendkívül megosztó kérdésben, a jogi háttér „progressziója” tekintetében az elmúlt időszakban vitán felül Kanada áll a legelőrébb, ahol a vonatkozó szabályozás globális tekintetben is a legliberálisabbnak számít, és éppen ott történt a most leírt eset is.
Az idézett hírforrások szerint a mostani – vélhetően távolról sem egyedülálló – eset alanya egy 80 éves asszony volt, aki korábban regisztrált az állami MAID programba, ám később megváltoztatta véleményét. Ezt elvben a program keretében zajló értékelés keretén belül figyelembe kellett volna venni, ám ez – és az elvben hetekig tartó újraértékelés – a hírforrások szerint mégsem történt meg. A szívkoszorú műtéten átesett idős asszonyt az orvosi beavatkozás után a kórházból hazaküldték, hogy ott házi kezelésben részesüljön. A már az otthonában lévő idős nő – akinek a férje az eset újraértékelését kérve ismételten megkereste a MAID értékelő szolgálatát – annak az akaratának adott hangot, hogy személyes és vallási meggyőződésére tekintettel szeretné visszavonni korábbi kérelmét és az asszisztált öngyilkosság helyett inkább kórházi elfekvő segítséget szeretné igénybe venni.
Miután ezt követően másnap a férje bevitte a kórházba az idős asszonyt, ott a nő a „stabil” értékelést kapta, illetve azt is megállapították, hogy a férje a „kiégett gondoskodó” helyzetében szenved. Ezzel egyidejűleg az idős nő azon igényét, hogy "elfekvő" kórházi gondoskodásban részesüljön, elutasították. A férj ezt követően újraértékelést kért.
Az újabb értékelő arra a nézetre jutott, hogy az idős asszony megfelel a MAID program „gondoskodásának” feltételeinek, ugyanakkor az első értékelő kétségeinek adott hangot annak irányába, hogy a „beavatkozás” sürgős lenne.
Ezzel egyidejűleg az aktuális értékelő az asszony „klinikai állapotára” hivatkozva elutasította a vele történő találkozást, amit követően a harmadik értékelő engedélye alapján az idős asszonyt még aznap a „halálba segítették” kifejezett ellenvéleménye dacára.
Bár az eset ismertté válását követően a történtek szakmai vitát váltottak ki, ezek visszhangja korlátozott maradt, ami viszont egyértelműen rávilágít a kérdéskör társadalmi megítélése ügyében tapasztalható viszonylag gyér érdeklődésre és az ezzel járó fokozott veszélyhelyzetre.
Ha viszont többségünkben valóban ilyenek vagyunk, akkor majd nem kell csodálkozni azon – amint arra már számos alkalommal sor került akár a rövidtávú történelmünk során is – hogy, aki nem nyitja ki idejekorán a száját, az csak arra számíthat, hogy legközelebb, már a kezén lévő bilincset is természetesnek, a szabadság fogalmát pedig valami értelmezhetetlen gondolatként élje meg.
Jó reggelt, vagy jó éjszakát!
