Az EU érdeke az őslakos európaiak „megsemmisítése”
A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés elutasítása nem meglepő fordulat az Európai Bizottság részéről – mondta az Erdélyi Naplónak adott interjúban Frank Creyelman, a Flamand Érdek nevű nacionalista-szeparatista belgiumi párt politikusa, a belga és a flamand parlament volt képviselője.

Frank Creyelman
Fotó:
rtv.be
Az Európai Unióban túlteng a liberális és globalista szellemiség, s nem érdekli az európai népek valódi kultúrája és nyelve. Legfőbb érdeke a globalizáció, valamint az őslakos európaiak és nemzetek megsemmisítése"
– mondta a politikus azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság két héttel ezelőtt úgy döntött: nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.
Az EU nem akar nagy kulturális szervezkedést, és minden bizonnyal nem akar olyan új államot, amely a bennszülött embereken alapulna. A legjobb példa erre az, ahogyan az EU kezelte a katalán népszavazást. Az eurokraták nem törődtek azzal, hogy a katalán kormányt bebörtönözték, mert >vakmerők< voltak a függetlenségről szóló népszavazás megszervezésében"
mondta a 2017-es katalán népszavazásról és annak politikai következményeiről.
Frank Creyelman szerint az őshonos nemzeti kisebbségeknek saját kezükbe kellene venniük sorsukat.
Alakítsanak politikai csoportokat, szövetkezzenek a többi kisebbséggel, és csapjanak sok zajt együtt. Ha a közösség politikai érdekei fontossá válnak, akkor a hagyományos politikai családok pártjai veszik át az önök nézeteit. Hosszú és kemény küzdelem ez, de jobb, mint az erőszak, amely Írországban vagy Baszkföldön évtizedekig zajlott"
– hangsúlyozta.
Forrás
Magyar Nemzet, Erdélyi Napló
Címkék