2022. november 22., 15:56

Az EP elfogadta azt az jogszabályt, amely több nőt ültetne a cégek vezető testületeibe

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén irányelvjavaslatot fogadott el kedden, amely szerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetője kell legyen, a kvótát nem teljessítő vállalatok szankciókra számíthatnak.

Európai Parlament
Fotó: MTI

A jogszabályjavaslat célja, hogy 2026 júliusára a társaságok nem ügyvezető igazgatói vezető álláshelyeinek legalább 40 százalékát, illetve az összes vezetői poszt legalább 33 százalékát a vezetőtestületekben nők töltsék be.

A javaslat ugyanakkor kiemeli:

a vezetőtestületi tagságnak továbbra is legfőképpen az érdemeken kell alapulnia.

Az új szabályok szerint a kiválasztási eljárásnak átláthatónak kell lennie. Az érintett társaságoknak évente egyszer számot kell adniuk a nemzeti hatóságoknak vezetőtestületeik nemi összetételéről. Amennyiben nem sikerül teljesíteniük a feltételeket, nyilatkozniuk kell arról, hogy hogyan kívánják orvosolni a helyzetet. Ezeket az információkat webhelyükön is közzé kell tenniük. A 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalkozásokra nem vonatkoznak az irányelv követelményei.

A jogszabály szerint a tagállamoknak hatékony, arányos és elrettentő erejű szankciókat kell alkalmazniuk azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek nem nyíltan és átláthatóan folytatják le a kinevezési eljárásokat. Ha a társaság nem teljesíti az irányelvben foglaltakat, bíróság akár érvénytelenítheti is a vezetőtestületi kinevezéseket.

Miután az uniós parlamenti jóváhagyást követően, az Európai Unió Tanácsa hivatalosan is elfogadta a javaslatot, az irányelv húsz nappal kihirdetését követően fog hatályba lépni.

A tagállamoknak két évük lesz a szabályok átültetésére.
Az Európai Parlament közleménye szerint 2021-ben az EU tőzsdén jegyzett legnagyobb vállalkozásainak vezetőtestületeiben mindössze 30,6 százalékos volt a nők aránya. Az egyes tagállamok között jelentős eltérések mutatkoznak, ugyanis amíg

Franciaországban ez az arány 45,3, Cipruson 8,5 százalék. Magyarországon a nők aránya a vállalatok vezetőségében a legfrissebb adatok szerint 10,5 százalék - írták. Noha javul is a nők aránya a vállalatok vezetőtestületeiben, 2022-ben az uniós tagországok legnagyobb jegyzett vállalkozásait vezető elnököknek vagy vezérigazgatóknak még 10 százaléka sem volt nő - tette hozzá az uniós parlament.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.