Ártatlannak vallja magát Salah Abdeslaman, a párizsi terrortámadás egyik elkövetője
Megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat fővádlottjának, Salah Abdeslamnak az első részletes meghallgatása a párizsi különleges esküdtszéken. A terrortámadást végrehajtó kommandó egyetlen túlélője a vallomása előtt tett nyilatkozatában azt mondta: nem öltem meg senkit, és nem sebesítettem meg senkit.

Még egy karcolást sem okoztam
- tette hozzá a 32 éves, fehér inget és fehér maszkot viselő vádlott, mielőtt az esküdtszék elnöke megkezdte a kihallgatását.
- tette hozzá Abdeslam, majd az öt hónappal ezelőtt kezdődött per legelejéhez hasonlóan - megerősítette, hogy jóllehet soha nem járt Szíriában, és soha nem fogott fegyvert, az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) katonájának tekinti magát.
- hangsúlyozta Abdeslam.
- vélte a marokkói származású, francia állampolgárságú fővádlott.
- fogalmazott Abdeslam, a saját szerepére utalva a terrortámadásban.
Az esküdtszék elnöke ekkor emlékeztette arra, hogy még nem született ítélet az ügyében.
A hat évvel ezelőtti terrortámadásában a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba.
A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített.
A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én
Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.
A terroristák közül egyedül Salah Abdeslam nem járt Szíriában, nem is kapott harci kiképzést.
A nyomozás arra világított rá, hogy ő volt a logisztikai szervező Európában, ő bérelte a gépkocsikat, a lakásokat és szállította a terroristákat.
Az viszont még nem egyértelmű, hogyan és miért maradt életben.
A támadás estéjén Abdeslam szállította a helyszínre a Stade de France nemzeti stadionnál magát felrobbantó három öngyilkos merénylőt, majd Párizs északi részén hagyta a gépkocsit. Ezután az egyik déli elővárosban, Chatillonban töltötte az éjszakát. A robbanóövét, amellyel a nyomozók szerint feltételezhetően a metróban kellett volna felrobbantania magát, tíz nappal később ebben az elővárosban találták meg egy kukában.
Brüsszeli letartóztatását követően
a vádlott a belga rendőröknek azt állította, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát, és úgy döntött, mégsem robbantja fel magát a testére erősített robbanóövvel.
Egy szakértői vélemény megállapította, hogy a robbanóöve, amelyet a szemetesbe dobott ki, nem működött, de az nem volt megállapítható, hogy a dzsihadista megpróbálta-e működésbe hozni vagy sem. Egy utóbb megtalált, az Iszlám Államhoz intézett levelében viszont Abdeslam azt írta, hogy megpróbálta működésbe hozni a robbanóövet, de az nem működött.
A szeptember elején kezdődött perben a fővádlott első kihallgatása két napig tart, s a 2015 szeptemberét megelőző időszakra vonatkozik. Az esküdtszék azt szeretne megtudni, hogy a nagy bulizósként ismert, éjszakai szórakozóhelyekre és kaszinókba járó férfiból hogyan lett iszlamista. Az esküdtek arra is kíváncsiak,
hogy mit tudott a teraszokon lövöldöző, majd öngyilkos merénylőként meghalt bátyja, Brahim Abdeslam szíriai útjáról 2015 elején, valamint a kommandót irányító Abdelhamid Abaaoudról, aki gyerekkori barátja volt.
Abdeslam a nyomozás alatt hallgatott, a per kezdete óta azonban többször is szót kért, együttműködően viselkedik, de elsősorban azért, hogy igazolja a merényleteket. A támadásokban betöltött szerepéről március végén hallgatja meg őt az esküdtszék.