A taktikai atomfegyver használatát gyakorolják a "kertek alatt"
A hétfő legtöbb olvasónk számára "csak" az új munkahét kezdetét jelenti, ám tegnap Fehéroroszországban egy közös orosz-fehérorosz hadgyakorlat is kezdődött, melyen a taktikai atomfegyver használatát gyakorolják.
A fehérorosz védelmi minisztérium hivatalos közlése szerint a gyakorlat célja a fegyveres erők felkészítése az oroszországi eredetű taktikai nukleáris fegyverek alkalmazására. Rakétacsapatok és repülőegységek vesznek részt benne, és a feladatok között szerepel a nukleáris robbanófejek szállításának, bevetésre készítésének, valamint a rejtett, nagy távolságú mozgatásnak a gyakorlása. Minszk azt állítja, hogy a gyakorlat előre tervezett, és nem irányul harmadik ország ellen.
Fehéroroszország 2023-ban vállalta orosz taktikai nukleáris fegyverek befogadását, Moszkva természetesen megtartja a fegyverek feletti ellenőrzést, miközben a 2024-ben módosított orosz nukleáris doktrína Fehéroroszországot az orosz nukleáris ernyő alá helyezte. Az AP és a Reuters is kiemeli, hogy Minszk most nemcsak magát a fegyverrendszert, hanem annak gyors, terepi alkalmazását is gyakorolja.
A két ország egyébként már 2024 júniusában is tartott olyan közös gyakorlatot, amely a taktikai nukleáris fegyverek bevetésének előkészítését szimulálta, 2025 szeptemberében pedig a Zapad-2025 során a nukleáris tervezés és az Oresnyik-rendszer is szerepelt a forgatókönyvben. A mostani kiképzés tehát egy hosszabb mintába illeszkedik, amelyben Minszk az orosz katonai jelenlétet és az orosz nukleáris elrettentést a saját védelmi narratívája részévé teszi.
Az ISW ezt a képet tágabb stratégiai összefüggésbe helyezi: a május 18-i értékelés szerint Oroszország tovább növeli katonai jelenlétét Fehéroroszországban és tovább mélyíti annak oroszbarát integrációját, miközben az ISW régóta úgy látja, hogy Moszkva Fehéroroszországot de facto saját biztonsági és katonai rendszerének részeként kezeli. Az ISW ugyanakkor továbbra is úgy ítéli meg, hogy Oroszország nukleáris fegyverhasználata nagyon valószínűtlen, vagyis ezek a gyakorlatok inkább erődemonstrációt és elrettentést szolgálnak, mint közvetlen háborús előkészületet.
Az ukrán külügyi tárca honlapján kiadott közleményében emlékeztetett arra, hogy a közös gyakorlat közvetlenül sérti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés alapvető első és második cikkét, amelyek szigorúan tiltják, hogy atomfegyverrel rendelkező államok tömegpusztító technológiák feletti ellenőrzést adjanak át, illetve azt, hogy a nukleáris fegyverzettel nem rendelkező államok ezt átvegyék.
– közölte az ukrán külügyminisztérium.
A gyakorlat különösen érzékenynek számít amiatt, hogy Fehéroroszország közvetlenül határos három NATO-tagállammal – Lengyelországgal, Litvániával és Lettországgal –, miközben Volodimir Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy Moszkva Belarusz területét a jövőben akár NATO elleni nyomásgyakorlásra vagy provokációra is felhasználhatja.