A szép új világ kovásza
Ha az Európai Parlament balliberális többsége tudatosítaná, hogy eszement ötleteivel és állásfoglalásaival milyen jó szoltálatot tesz Közép-Európa konzervatív erőinek, talán gondolkodóba esne, és visszafogná az ötletgyárat.
Ezzel ugyanis azt érik el, hogy Köztes-Európa népei fokozatosan rádöbbennek, egy nagy átverés részesei lettek: a néhány évtizede még csodált és irigyelt Nyugat be akarja őket csalni az újmarxista diktatúra csalitosába. Ennek pedig (remélhetően) az lesz a vége, hogy előbb-utóbb öntudatra ébrednek. Vagy összefognak, vagy külön-külön a közös diktátum ellen fordulnak. Mert két uniós intézmény, a parlament és a bizottság egyre agresszívebben igyekszik magához ragadni minden hatalmat.
A nemrég elfogadott EP-határozat, amely kötelezővé tenné az egész Európai Unió területén az LGBTQ-jogok (elsősorban a melegházasság) elismerését, ugyanis sok tagországnak a jogrendjébe történő beavatkozás. Feltéve, ha egyszer beépül az uniós jogba. De miért is ne épülne bele, hiszen az új virtuális európai nagy fal lassan a kínaival vetekszik – legalábbis hülyeségben –, és az állásfoglalások nem azért készülnek, hogy szabadon választható kínálatok legyenek, hanem előbb-utóbb kötelezővé váljanak mindenki számára.
Az Európai Parlament említett határozata szerint minden tagországnak el kellene ismernie a melegházasságot, függetlenül attól, hogy a frigy melyik országban köttetett, és a tagállamok jogrendje, alkotmánya elismeri-e azt vagy sem. Az EP nagyobb része szerint az Uniónak fel kellene számolnia „az LMBTQ-embereket alapjogaik gyakorlásában gátló akadályokat”.
A képviselők 387 igen, 161 nem és 123 tartózkodó szavazattal fogadták el a határozatot. Már maga a szavazási arány is arról tanúskodik, mekkora súllyal és sebességgel robog végig a kontinensen a balliberális vonat, és egyre inkább milyen kisebbségbe szorul a konzervatív-keresztény oldal. Az arány: 387–284, még akkor is, ha a tartózkodó szavazatokat az ellenzőkhöz soroljuk.
Ezzel a Kolumbusz-tojással azonban több gond is van. Az első, hogy az LGBTQ-embereket összefoglaló betűszó, bár értelmesnek tűnik, igencsak hajon fogva előrángatott kategória. Értelmetlen, mert összekeveri az almát, a körtét, a szőlőt, a barackot és a dinnyét. Gyümölcs helyett persze helyénvalóbb lenne a kovász kifejezés, mert akik összetákolták ezt a marhaságot, azok a szép új világ élesztőjét kívánják mindenki kenyerébe belesütni.
Ez fogja erjeszteni és felforgatni a megcsontosodott, égetni való régi világot, amelyben rend volt és tiszta szerelem. Ezt akarják betolni a kemencébe, mint Jancsi és Juliska a mesebeli boszorkányt. Kitalálták a katyvaszt, amely majd, mint egy rozsdás bőségszaruból kiömlő bűzös trutyi, beborítja az eddig ismert világ erkölcseit, és uralkodni fog mindörökkön örökké. Vagy nem. Reméljük, nem.
Az LGBTQ első betűje a leszbikusokat jelöli. Ők a nőket kedvelő hölgyek. A második a melegeket, vagyis a férfiakat szerető férfiakat. A harmadik betű a biszexuálisokra utal, azokra, akik mindkét nemet fogyasztják, míg a negyedik a transzneműeket (az egyszerűség kedvéért: női testbe született férfiak és férfi testbe született nők). Az ötödik, a queer tulajdonképpen gyűjtőedénye az előző négynek, gyakorlatilag az összes közül valamelyik. A lényeg, hogy a csapathoz tartozik.
De hogy még gazdagabb legyen a virágos rét kínálata, lássunk még néhány ötletdús, emberhez méltó kategóriát. Van még az interszexuális, az aszexuális, a pánszexuális vagy a hangzatos Ally nevűek csoportja, akik nem tartoznak sehová, csak támogatják a „mozgalmat”.
Színesíti a palettát, hogy újabban már az állatokkal fajtalankodók (zoofilek) is követelik a helyüket az illusztris klubban, nem szólva a gerontofilekről és a nekrofilekről, akiknek a jogait is szeretnék néhány országban elismertetni. Ne tessék kívánni, hogy magyarázatot fűzzek ehhez a zagyvasághoz, utána lehet nézni a jelentésüknek.
Az első probléma, hogy a melegeknek és a leszbikusoknak a spektrum többi színfoltjához semmi közük. Sőt. Ha szimpla meleg vagy leszbikus lennék, kikérném magamnak, hogy ezekkel soroljanak egy társaságba. Mert magát az élettársi kapcsolatot sok EU-s ország jogrendje megengedi, de nem engedi a házasságot, amely egy férfi és egy nő szent (vagy profán) kapcsolata. Aztán a „melegbüszkeség” zászlaja alatt tartott (pride) felvonulásokba sem fér bele minden. Lehet ugyanis egy melegkapcsolat szép, lírai és szeretetteljes, azért a sor végén jelentkező fajtalankodók esetében ez eléggé gyomorforgató. Márpedig maga az LGBTQ megjelölés egyben tárgyalja az összeset.
A másik a szabad mozgás joga, aminek semmi köze az elismerési ötlethez. Attól, hogy valakinek egy országban nem ismerik el a személyiségi jogai (emberi mivolta) valamely aspektusát, még szabadon utazhat, kereskedhet, tanulhat, dolgozhat és élhet bárhol az Unió területén. Természetesen a párjával és a megvallott vagy titkolt vágyaival és vonzalmaival együtt.
A szabad mozgás jogába pedig, hiába próbálja erőltetni az EP-s többség, nem tartozik bele sem az élettársi kapcsolat, sem a bőröndök száma, sem a szeretett tehénkéje, amelyet bármelyik ország legelőjén szeretné az illető legeltetni. Talán a családjog terén lenne keresnivalója a nagy ötletgyárnak. De mivel a családot néhány ország jogrendje, sőt alaptörvénye (lásd: Magyarország) férfi–nő–gyerek közösségeként határozza meg, egy kevésbé meghatározható kategóriát kell helyette megfogalmazni.
Az EP-határozat mint szent és megfellebbezhetetlen példára, az Európai Bíróság 2018-as ítéletére hivatkozik, amely szerint a „szabad mozgáshoz való jogról szóló irányelvben a házas- és élettársakról szóló szabályok az azonos nemű párokra is vonatkoznak”. Ehhez csak annyit, szép dolog az „irányelv”, de nem lehet jogi kategóriaként alkalmazni. Az uniónak, javasolják az ötletgyárosok, ráadásul jogi eszközökkel kellene fellépnie azon országokkal szemben, amelyek ezt nem hajlandók akceptálni. Csakhogy milyen jogi eszközöket lehet alkalmazni ott, ahol nincs pontosan meghatározva a jogsértés mibenléte?
Az európai parlamenti vita során felmerült, hogy Magyarországon és Lengyelországban hátrányos megkülönböztetés éri az LGBTQ-közösségeket, ezért a parlament uniós intézkedéseket kér (kötelességszegési eljárást, igazságszolgáltatási és költségvetési lépéseket) a két ország kormánya ellen.
S ezen van a lényeg: bármi áron és bármilyen ürüggyel kötelezettségszegési eljárást és/vagy pénzelvonást lehessen alkalmazni. Magyarán: zsarolni, kényszeríteni.
Ezzel szemben szinte bohózatba illik a román ortodox egyház szóvivőjének az állásfoglalása, aki szerint az Európai Unió nem kötelezheti a tagországokat a melegházasság elismerésére, mivel „az Európai Unió demokratikus, nem pedig zsarnoki intézmény, így nem merül fel, hogy az azonos neműek úgynevezett házasságának elismerését kötelezővé tegyék”.
Megjelent a Magyar7 2021/40.számában.
