A NATO-főtitkár szerint ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra
Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán.

A NATO Katonai Bizottságának találkozója előtt Mark Rutte köszöntőjében hangsúlyozta: fokozni kell a védelmi beruházásokat, a katonai erők felkészültségét, amelyek elengedhetetlenek, de még midig nem elegendőek ahhoz, hogy a szövetség megbirkózzon a következő négy-öt évben rá váró veszélyekkel.
- fogalmazott.
Emlékeztetett:
dúl Oroszország háborúja Ukrajna ellen, a szövetségesek elleni oroszok ellenséges fellépések, köztük a kibertámadások, merényletek, szabotázsakciók és egyéb fenyegetések felgyorsulnak.
- fogalmazott Rutte, majd arra figyelmeztetett, hogy
Oroszország nincs egyedül, felsorakozik mögötte Kína, Észak-Korea és Irán. Közölte továbbá: mindeközben több más veszély is fenyeget, melyek között a NATO-főtitkár a terrorizmust, a nukleáris fegyverek elterjedését, a dezinformációs kampányokat és az éghajlatváltozást sorolta.
- fogalmazott Rutte, majd hozzátette:
A NATO-főtitkár kijelentette:
jobban kell támogatni Ukrajnát annak érdekében, hogy meg lehessen változtatni a háború menetét.
- fogalmazott.
A biztonság csapatmunka, amelynek érdekében kéz a kézben kell dolgozniuk a partnereknek világszerte - tette hozzá beszédében a NATO-főtitkár. Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának leköszönő elnöke azt mondta, a szövetség előtt álló feladatok jelentősek, de nem megoldhatatlanok.
- fogalmazott.
A szabadságharc Ukrajna számára nem csak egy jelmondat, a szuverenitás Ukrajna számára nem elvont fogalom - mondta. Ukrajnának szüksége van a teljes támogatásra, és meg is érdemli azt.
A támogatás pedig nem jótékonyság, hanem a szövetség politikai és katonai érdeke is - emelte ki.
- tette hozzá beszédében a NATO Katonai Bizottságának elnöke.