2021. március 9., 09:39

A járvány miatt visszaesés tapasztalható a nők jogainak érvényesítésében

Az ENSZ-főtitkár arra figyelmeztetett a nemzetközi nőnapon, hogy a koronavírus okozta világjárvány miatt visszaesés tapasztalható a nők nehezen szerzett jogainak érvényesítésében, holott szerte a világon, Mianmartól Afganisztánig, Szaúd-Arábiától az Egyesült Államokig hallani lehet a nők helyzetének javítására szólító felhívásokat.

A kép illusztráció
Fotó: Tasr/AP

António Guterres keddi videoüzenetében elismerését fejezte ki azoknak a női vezetőknek,

akiknek az országukban kevesebb haláleset történt a járvány idején, mint másutt.

Méltatta az egészségügy frontvonalában dolgozók hetven százalékát kitevő nőket, akik közül

sokan a faji és etnikai alapon kiszorított csoportokhoz tartoznak, és azokat a nőszervezeteket, amelyek szolgáltatásokat és információkat nyújtanak a világjárvány közepette.

A vírus okozta világjárvány azonban megmutatta, hogy még mindig férfiak által uralt világban és kultúrában élünk, és rákényszerített arra, hogy számot vessünk a globális egyenlőtlenségekkel, törékeny helyzetekkel és mélyben gyökerező nemi megkülönböztetéssel

- mondta.

Guterres szerint mind ezek a jelenségek, illetve a nők elleni növekvő erőszakcselekmények bizonyosan a napirendjén lesznek két - március végén Mexikóvárosban, majd június-júliusban Párizsban rendezendő - eseménynek, amelyek kapcsolódnak az 1995-ös pekingi nőkonferencia elhalasztott huszonötödik jubileumához. A pekingi nőkonferencián fogadták a nemi egyenjogúság megteremtését célzó 150 oldalas cselekvési tervet.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.