Tájkép – járvány után
Tavasszal pusztító száj- és körömfájásjárvány söpört végig a Csallóközön, amely egy erdőháti faluban is felütötte a fejét. Néhány hétig másról sem szóltak a hírek, miközben több ezer állatot, zömmel szarvasmarhát pusztítottak el. A tetemes anyagi veszteség mellett nem elhanyagolható az a trauma sem, amit az állatgondozók, vagy azok a gazdák szenvedtek el, akiknek állatait szintén leölték. A nyár jórészt a fertőtlenítésről, az istállók rendbehozataláról és a reményről szólt, hogy sehol sem bukkan fel újra a betegség. Az érintett farmok és gazdák kártérítést kaptak. Október végével Szlovákiát ismét száj- és körömfájásmentes országgá nyilvánította a Nemzetközi Állategészségügyi Szervezet (WOAH). Lassan, de biztosan újraélednek a tehenészetek és bikafarmok. Ám a tavaszi történések sokunk emlékezetében örökre megmaradnak…
Hogy is tudnánk feledni a dögszállító teherautókat, az utakra kirakott fertőtlenítő szivacsokat, a fehér ruhába öltözött „állatlikvidálók” látványát. Amelyik udvarra katonák kíséretében beléptek, ott élő páros ujjú patás nem maradt… No, meg hogy is feledhetnénk az egészségesen leölt állatokért hullajtott könnyeket. Mert a jó gazda már csak olyan, hogy még a haszonállatát is képes sajnálni. Hónapokig gondozta, etette, simogatta… S egy szempillantás alatt elvesztette.
Nem szívesen beszélnek az emberek az őket ért veszteségekről. Vannak, akik az újrakezdés gondolatáig sem jutottak még el. Hiába telt már el több mint fél év, még gyászolnak. Ne haragudjon, még nem tudok erről beszélni, nekem a leölt állataim a családtagjaim voltak, visszakozik az egyik érintett, amikor rákérdezünk, továbblépett-e már.
Egy másik, általunk megszólított kisgazda, akinek tucatnyi páros ujjú patását – bikákat, disznókat – irtották ki, a járványgóc három kilométeres körzetén belül, egyelőre kivár. Mint mondja, a lelki megrázkódtatást már úgy-ahogy kiheverték, de azt, hogy egészséges, kézből etetett állataikat egyik pillanatról a másikra a szemük láttára ölték le, sosem lehet elfelejteni. Még annak ellenére sem, hogy kaptak kártérítést.
– Az elmúlt hónapokat arra használtuk ki, hogy javítgattuk, kifestettük az istállót és a disznóólakat. Nem volt könnyű megszokni és nem is lehet, hogy üresen állnak ezek az épületek. Egyelőre kivárunk az új növendékállatok beszerzésével, mert igencsak felment az áruk a járvány óta. Lehet, hogy nagyobb irántuk a kereslet, s emiatt drágultak meg… Mindenképp szeretnénk folytatni az állattartást, de nem mindegy, mennyiért szerezzük be a borjút vagy a kismalacot. Ha karácsonyig nem veszünk, akkor majd leghamarabb tavasszal. Alig várjuk, hogy újra disznó röfögjön az ólban.
Az utóbbi hetekben nagyobb a mozgás a fertőzéssel érintett marhatelepeken. Új állatok érkeztek az elárvult istállókba.
– mondta el portálunknak, a ma7.sk-nak Csicsai Gábor állatorvos, aki a száj- és körömfájásjárvány idején maga is rendszeresen tesztelte az állatokat, részt vett a védekezésben.
Beszélt arról is, hogy a tehenészetek visszaállítása viszonylag rövid időn belül megvalósulhat, ha a farmok kellő számban tudnak üszőket, vemhes üszőket vásárolni. Nem hallgatta el azt sem, hogy a nagyüzemi farmerkedés üzletorientált és kizsigereli az állatokat.
Jobb lenne inkább a nyugat-európai trendet követni, ahol kisebb, 100-200 egyedből álló csordákban tartják a marhákat.
A száj- és körömfájásjárvány hazai kezelésével ő sem elégedett. Érthetetlen számára, hogy a határokat például miért nem zárták le azonnal a betegség megjelenése után. Ráadásul a farmok több hektáros területeit sem fertőtlenítették, csak az utakat és a gépjárműveket. A miniszter és a főállatorvos sokszor hoztak átgondolatlan döntéseket. Nagyon fontosnak tartaná, hogy végre kiderüljön, milyen úton-módon került a vírus a magyar–szlovák határövezetbe. Ezzel véget lehetne vetni a különböző konspirációs elméleteknek is.
Pomichal István mezőgazdasági szakember, szarvasmarha-nemesítő, a központi válságstáb tagja május végén, amikor enyhítettek a járványügyi előírásokon, portálunknak arról beszélt, nehéz lesz az újrakezdés. Szerinte Szlovákiában a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés nemcsak jelenleg „mostohagyerek”, hanem a rendszerváltoztatás óta már inkább csak visszafele fejlődik, hanyatlik.
Szlovákiában 30 év alatt az állattenyésztés létszámában az ötödére csökkent, ami ilyen mértékben nem jellemző a többi uniós országra. Az állami támogatás pedig erősen kétséges, pedig anélkül, „zöldmezősen” szinte képtelenség létrehozni és belátható időn belül nyereségessé tenni egy tehenészetet.
Megjelent a Magyar7 2025/47. számában.
