Nemzetközi szakmai egyeztetés a vidéki fiatalok helyben maradásáról Brüsszelben
Március 11-én az EU CAP Network szervezésében egy nemzetközi szakmai tanácskozásra került sor Brüsszelben, amely a vidéki fiatalok és fiatal gazdálkodók helyben maradásának elősegítésére fókuszált. Az EU CAP Network az Európai Unió közös agrárpolitikájához kapcsolódó szakmai együttműködési hálózat, amely kulcsszerepet tölt be a tagállami agrár- és vidékfejlesztési stratégiák kidolgozásának és végrehajtásának támogatásában. Tevékenysége hozzájárul a szakpolitikai célkitűzések hatékony megvalósításához.
A szemináriumon 27 országból közel 200 szakember vett részt. Szlovákiát négyen képviselték, köztük a Felvidéki Falugazdász Hálózat két szaktanácsadója Pecsérke Andreas és Puss Péter, valamint a Vidiecky parlament mladých na Slovensku két képviselője. A résztvevők aktívan hozzájárultak a szakmai párbeszédhez és a közös javaslatok kidolgozásához.
A tanácskozás középpontjában az európai mezőgazdaság generációs megújulásának sürgető kérdése állt. Az ágazat jelenlegi demográfiai helyzete komoly kihívásokat jelez: a gazdálkodók átlagéletkora közel 60 év, miközben a 40 év alattiak aránya mindössze 12%. Ezzel párhuzamosan a vidéki fiatalok körében is erősödik az elvándorlási szándék.
Az EU CAP Network által szervezett esemény célja az volt, hogy elősegítse a generációs megújulást támogató stratégiák kidolgozását, valamint erősítse az együttműködést a vidéki fiatalok és a fiatal gazdálkodók között.
A program során a résztvevők szakmai előadásokon és egyeztetéseken vettek részt. A közös munka eredményeként egy átfogó javaslatcsomag kerül majd kidolgozásra, amely konkrét megoldásokat kínál a vidéki térségek fiatal lakosságának megtartására.
A rendezvény emellett kiváló lehetőséget biztosított nemzetközi kapcsolatok építésére és tapasztalatcserére. A szervezők és résztvevők egyaránt bíznak abban, hogy a megfogalmazott javaslatok hozzájárulnak a vidéki térségek hosszú távú fenntarthatóságához.
A Felvidéki Falugazdász Hálózat elkötelezett abban, hogy tapasztalataikat és kapcsolataikat a hazai gyakorlatban is hasznosítsa, elősegítve a vidéki fiatalok helyben maradását.
Puss Péter
Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége - Felvidéki Falugazdász Hálózat