Miért fontos(abb) az ukrán termék?
Az Európai Bizottság június végén bejelentett új kereskedelmi megállapodása Ukrajnával újabb törésvonalat nyitott az Európai Unió tagállamai között. A szándék látszólag nemes: támogatni a háború sújtotta Ukrajnát, biztosítani számára a nyugat felé irányuló exportfolyosókat és a gazdasági túlélést. A megvalósítás azonban már sokkal kevésbé tűnik átgondoltnak – különösen, ha a közép-európai tagállamok, köztük Szlovákia és Magyarország szempontjából nézzük.
Az új kvóták és a részleges vagy teljes liberalizáció révén az ukrán mezőgazdasági termékek gyakorlatilag kontroll nélkül áramolhatnak be az uniós piacra, súlyos problémákat okozva a helyi termelőknek.
Miközben Brüsszel az ukrán gazdaság „mentőcsomagjaként” kommunikálja a döntést, a határ menti országok – Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Bulgária – már most a piacaik torzulásáról, igazságtalan árversenyről és az élelmiszer-biztonság meggyengüléséről beszélnek. A gazdák versenyhátrányba kerültek, hiszen ők továbbra is a szigorú EU-s szabályozás szerint termelnek, miközben az ukrán mezőgazdasági termékek jelentős része nem felel meg ezeknek az előírásoknak – és nem is kötelező számukra megfelelni, egészen 2028-ig. Ráadásul a megállapodás nem tartalmaz semmilyen következményt arra az esetre, ha Ukrajna végül mégsem teljesítené az európai elvárásokat. Így aztán évekig jöhet az olcsó ukrán áru, miközben a szabályok csak a mi termelőinkre lesznek érvényesek.
Szlovákia és Magyarország már 2022 és 2025 között is számos alkalommal vezetett be ideiglenes nemzeti importkorlátozást bizonyos ukrán termékekre – nem önkényesen, hanem azért, mert a saját piacaik már nem bírták a nyomást. A szlovák kormány következetesen képviselte, hogy a kvóták alapját a háború előtti kereskedelmi volumenekhez kellene kötni, és olyan régiós védelmi mechanizmusokat kellene bevezetni, amelyek automatikusan életbe lépnek, ha egy ország meghatározott szintű importnövekedést észlel.
Magyarország részéről Nagy István agrárminiszter nyíltan bírálta a megállapodást. Kiemelte: semmilyen biztosíték nincs arra, hogy Ukrajna valóban betartja a vállalásait, szerinte az EU fordítva ül a lovon – előbb kellett volna követelni a szabványok betartását, és csak azt követően nyitni meg a kvótákat. A méz, a baromfi, a kukorica és más kulcsfontosságú magyar termékek piacán így egyenlőtlen verseny alakul ki, amely hosszú távon kiszoríthatja a hazai termelést.
A Magyar Szövetség részéről Iván Tamás rámutatott: a szlovák mezőgazdaság nem csupán gazdasági kérdés, hanem a nemzeti önrendelkezés egyik alappillére. Aki ma hallgat, holnap már csak az ellenőrizetlen importból élhet – fogalmazott.
Az EU „egységes piac” elve a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden tagállamra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, függetlenül attól, milyen strukturális adottságokkal rendelkeznek. Ez elméletben igazságosnak tűnhet, de valójában mélyíti az egyenlőtlenségeket: egy francia vagy holland nagybirtokos nem ugyanazzal az eséllyel indul, mint egy szlovák tejtermelő, aki 20 tehénnel dolgozik. Láttuk ezt az elmúlt bő két évtizedben is, de elég megnézni az üzletláncok polcait, hogy lássuk a valóságot.
A közép-európai országok fellépése – bár fontos és szimbolikus – jelenleg nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a megállapodás elfogadását. Az Európai Tanácsban minősített többséggel döntenek, így a négy tiltakozó ország együttes szavazata kevés. A végső szöveg diplomáciai egyeztetés alatt áll, de az előjelek nem biztatóak: különleges kivételeket vagy régiós szabályozást valószínűleg nem fog tartalmazni.
Az ukrán agrárimport kérdése túlmutat a kukoricán vagy a mézen. Ez egy próbatétel: az EU képes-e összehangolni a politikai szolidaritást a gazdasági racionalitással? Képes-e úgy támogatni Ukrajnát, hogy közben ne gyengítse meg a saját belső piaci szereplőit? Tudjuk a választ, már sokszor hallottuk.
Ukrajna exportja bővül, az árak csökkennek, a vidéki gazdák eladásai visszaesnek, a bizalom Brüsszelben megrendül. Ha ez a folyamat folytatódik, az uniós belső piac nem egységesebbé, hanem széttöredezettebbé válik – és épp azok a tagállamok kerülnek veszélybe, amelyek most csendben szenvednek a „nagyobb jó” érdekében. Ha az EU nem hajlandó figyelembe venni tagállamai földrajzi, gazdasági és strukturális különbségeit, akkor nem Ukrajna lesz a fenyegetés, hanem az Unió önnön közömbössége.
Ha Brüsszel valóban egységes Uniót akar, akkor az „egy méret mindenkire jó” elve helyett végre figyelembe kell vennie a tagállamok földrajzi, gazdasági és társadalmi különbségeit. Ellenkező esetben nem Ukrajna közeledését, hanem az EU perifériáinak eltávolodását fogja felgyorsítani.
