Lehet más az agrárpolitika?
Ha Milan Krajniak (Sme rodina) pár hetes pedagógiai célzatú lemondását a márciusi kormányválság idején nem számítjuk, Ján Mičovský agrárminiszter a második, aki lemond ebben a választási ciklusban. Ő azonban nem bukott emberként távozik. Ján Mičovský, állítása szerint, saját erkölcsi értékrendje alapján döntött a lemondás mellett.
Pár nappal azután, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bevitte a miniszter által a Szlovák Földalap élére kinevezett Gabriela Bartošovát, május végi határidővel maga az agrárminiszter is benyújtotta a lemondását. Bartošová hét társával korrupció, bűnszövetkezet támogatása, kenőpénz elfogadása, lefizetés, hivatali visszaélés vádjával ül a rácsok mögött.
Már kezdtük megszokni, hogy sorra csukják le a Fico-éra prominens hivatalnokait, most pedig azzal szembesülünk, hogy az új kormány embereire is rájárhat a rúd.
Persze nem Bartošová az első, őt megelőzte Vladimír Pčolinský a titkosszolgálat éléről, és valószínű, hogy a sor itt nem ér véget.
Ebből persze még akár jól is kijöhetnek Matovičék, hiszen elmondhatják, hogy a saját portájukon belül sem tűrik a korrupciót.
Mičovský lemondásával azért felsejlenek más folyamatok, érdekes erővonalak a kormánykoalíción belül. Tény, hogy a miniszter a könnyebb utat választotta a Földalap egykori alkalmazottjának kinevezésével, hiszen pályázatot is kiírhatott volna a funkcióra.
Indoklásában hangsúlyozta is, hogy OĽaNO-s párttársa javasolta Bartošová kinevezését.
Ha ehhez hozzávesszük a koalíción belül az építési törvény módosítása körüli botrányt (ami egyértelműen az ingatlanfejlesztőket hozza előnybe az önkormányzatokkal szemben), látnunk kell, hogy bár a kormány a tiszta kezek politikáját tűzte a zászlajára, a koalícióban erős befolyásuk van az ingatlanokkal foglalkozóknak, s hozzájuk törvényszerűen kapcsolódnak a telekspekulánsok.
Mičovskýnak ez már sok volt. Ahogy mondta, Bartošová esetében ki kellett volna gyulladnia a vészjelzőnek, hiszen tudtak egy korábbi kapcsolatáról egy azóta börtönbüntetését töltő alvilági figurával, ám ezt csak fiatalkori botlásnak tekintette.
Hiba volt, főleg egy korrupcióra érzékeny hivatal esetében.
A miniszterről általában elmondhatjuk, hogy nem jó személyzeti politikát folytatott. Sok kiválasztottja elhagyta őt. A leglátványosabb, hogy a 19 tagú tanácsadó testületének több tagja is felmondta az együttműködést. Mindez arról tanúskodik, hogy az erdészetből érkező miniszternek kevés kapcsolata volt a mezőgazdaság szakértőivel.
A probléma azonban ennél mélyebben gyökerezik.
Mičovský, mivel nem a brancsból érkezett, és nem akarta megtartani a nagytermelők státuszát, komoly érdekeket sértett.
Ezt tükrözte a területalapú támogatások átalakítása körüli vita is. Ebben az első hektárok után magasabb támogatást kaptak volna a gazdák, viszont a többi után egy kicsivel kevesebbet. Így a nagyok egy kicsivel kevesebbet, a kicsik pedig arányaiban jóval többet kaptak volna, mint eddig. Ha a javaslat nem ütközött volna akkora ellenállásba. Azért a miniszternek így is sikerült ezt az alapelvet bevezetnie ebbe a támogatási formába.
A másik támadási felületet a környezetvédelem területén nyitotta, azzal, hogy erdészként élettérként tekint a tájra, és nem termelési eszközként, vagyis a nézetei közelebb állnak a környezetvédőkéhez.
De az EU-s szabályzók változásai miatt a hazai agráriumnak is el kell mozdulnia a környezetbarát gazdálkodás felé. Érdekes, hogy a környezetvédelem területén nem találta meg az összhangot Ján Budaj környezetvédelmi miniszterrel a védett területeken, nemzeti parkokban folyó gazdálkodás esetében. Ebben a vitában Mičovský már-már a reális zöldek képviselőjeként állt szemben a Budaj által képviselt radikális (városi) zöldekkel. Az is érdekes felvetés, miszerint a jövőben esetleg Mičovský válthatná Budajt.
Mindenesetre tény, hogy minisztersége alatt sikerült az utóbbi évek legmagasabb összegű támogatását juttatni a gazdáknak. Ráadásul úgy, hogy megnőtt a kisgazdaságok, a magasabb hozzáadott érték termelését, a zöldség- és gyümölcstermesztést, az öntözést ösztönző támogatások aránya. Ugyanakkor nem sikerült érvényesítenie az agrárium érdekeit a koronavírus gazdasági hatásait kezelő megújulási támogatás esetében. Ezt ugyan azzal is indokolják, hogy a terv „zöld részénél” a gazdáknak is lehetőségük lesz támogatásért folyamodniuk.
Ha figyelembe vesszük, hogy Mičovský olyasmiért mondott le, amiért más politikus nem szokott, és a kommunikációból is az derül ki, hogy a kormányfő se nagyon próbálta marasztalni, akkor az agrárpolitika várhatóan visszatér az agrárbárókat kiszolgáló nyomvonalba. Eduard Heger viselkedése logikusnak is tekinthető, hiszen a kormányfő helyzete korántsem tekinthető stabilnak, és ebben a helyzetben nem hiányzik neki egy torzsalkodás olyan ágazatnál, amelynek sikerült magát a nemzetgazdasági szempontból a jelentéktelennek tekinthető kategóriába leküzdenie.
Az agrárium az autógyártáshoz képest valóban jelentéktelen, hiszen csak pár százalékát adja a honi GDP-nek. Jelentősége akkor fog felértékelődni, amikor megakadnak a nagy globális ellátási láncok, és eltűnik az élelmiszer a pultokról.
Kérdés, hogy a jelenleg tapasztalható élelmiszerár-emelkedés kivált-e ilyen hatást. Mindenesetre a vírus kirobbanásakor fennen hangoztatott önellátásra való törekvés mintha elsikkadni látszana.
Mičovský legalább felismerte, hogy
az önellátást nem lehet csak a gabona és az olajosok termesztésével elérni. Ehhez zöldséget, gyümölcsöt, speciális növényeket kellene termelni, fejleszteni az állattenyésztés valamennyi ágát, azaz diverzifikálni a termelést. Önmagában még ez sem elég, mert egyidejűleg a piacot is meg kell teremteni a termények számára, első lépésként a feldolgozóipart.
Ez nem egyszerű, hiszen rengeteg forrás kellene hozzá, az agráriumot támogató kormányszándékot pedig Mičovskýnak nem sikerült megteremtenie. Ez egyben azt is jelzi, hogy nem állt mögötte egy kiforrott program.
Nem az ő hibája, hogy az agráriumnak sikerült a társadalom megítélésében a mélypontra jutnia. Úgy általában mindenki tisztelettel tekint a gazdára, a parasztra, ám ha valaki a konkrét agrárvállalkozót látja a falujában, már kevésbé idilli a kép. Sajnos a nagygazdaságok többségének át- és kialakulására egy-egy faluban mint gazemberségre tekintenek. Mindez a rendszerváltozás óta eltelt harminc év elhibázott agrárpolitikája, túl nagy teret kaptak a rendszer nyertesei, az agrárbárók.
Pedig valamerre el kellene mozdulni, mert az egészséges tájra és élelemre mindenkinek szüksége van. Hogy az új miniszternek mit sikerül elérnie, nehéz megjósolni, mindenesetre nagy a felelősség, hogy Szlovákia ne csak a túltelített ipari zónákról és a kiürült vidékről szóljon.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/22. számában.
