Az egykori Kiska-párt, a szétesőfélben lévő Za ľudí elnök asszonya közölte, a jövőben "nagyon szorosan" együttműködnek majd az OĽaNO frakciójából héten távozó Ján Mičovskýval.
Ján Mičovský a párt korábbi mezőgazdasági minisztere közölte, otthagyja a frakciót.
Ján Mičovský volt földművelésügyi miniszter nyílt levelet írt Igor Matovičnak.
Várható volt, hogy az OĽaNO-val számtalan esetben tengelyt akasztó köztársasági elnök nem teszi meg ezt a szívességet a legnagyobb kormánypártnak.
Miközben Ján Mičovský hétfőn délelőtt bejelentette, maradna a tárcája élén, a TASR már arról ír, Eduard Heger tájékoztatta a köztársasági elnököt az új miniszter személyéről.
Megérkeztek az első reakciók Mičovský "nem lemondásának" hírére.
Eduard Heger kormányfő pénteken tájékoztatta Zuzana Čaputová államfőt arról, ki a jelöltje a földművelési miniszter posztjára.
Mičovský olyasmiért mondott le, amiért más politikus nem szokott, és a kommunikációból is az derül ki, hogy a kormányfő se nagyon próbálta marasztalni.
A földművelési miniszter múlt héten jelentette be távozását.
Ján Mičovský múlt heti ígéretéhez híven betartotta a szavát és lemondott a mezőgazdasági tárca miniszteri posztjáról.
A kormányfő elfogadja a volt tárcavezető döntését, a minisztériumban végzett munkáját megköszönte.
Változtatni kell, mert nemcsak az ágazatba, de a vidékre is vissza kellene vonzani a fiatalokat.
A Smeres képviselők szerint alkalmatlan feladata betöltésére.
Mičovskýt hétvégén tesztelték, és lett pozitív az eredménye.
Vajon melyek a legégetőbb megoldandó problémák a mezőgazdaság területén és mely ágazatokat kellene megerősíteni, hogy a hazai mezőgazdaság növekedjen a hazai termékekből önellátás mértéke?
Szlovákiában kevesebb, mint 2000 halastó van.
A mezőgazdasági tárca vezetője tengelyt akasztott a fafeldolgozókkal.
Az afrikai sertéspestis (AMO) komoly problémát jelent Szlovákiában, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MPRV) ezért határozott lépéseket tesz.
Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter nem lát semmilyen kivetnivalót abban, hogy a boltok vasárnap zárva maradjanak.
Szinte borítékolható volt, hogy az új földművelésügyi miniszternek ez lesz az első lépése.