Környezetvédelem kontra mezőgazdaság
Mintha irányváltás kezdődne a mezőgazdasági tárcánál, láthatóan másfelé tolódnak a hangsúlyok. Az élelmiszer-önellátás, a környezetvédelem felé. És még sorolhatnánk a prioritásokat. Vajon a környezetvédelem és az agrártermelés között kibékíthetetlen az ellentét? Nem hiszem, hogy itt a törésvonal, az inkább az egyéni és a közösségi érdek között húzódik. Mi a fontosabb, az egyén joga, hogy jövedelmet termeljen, vagy a közösségé, hogy megóvja az életkörnyezetét? Az elmúlt időszakban két olyan eset is történt, amely erről tanúskodik.
A nagymegyeri székhelyű Dan-Slovakia Agrar (DSA) társaság lakossági meghallgatást szervezett Gútán, hogy ismertesse az általa készített környezeti hatástanulmányt arra a projektre, amelyben Gúta kataszterében a jelenlegi 1500-as kapacitású sertéstelepét 16 ezresre bővítené. Hiába utasította el Gúta és Keszegfalva képviselő-testülete, a komáromi közegészségügyi hivatal és Nyitra megye a tervezett nagy kapacitású sertéstelep létesítését, hiába írta alá több mint 10 ezer ember a farm ellen indított petíciót, a dán tulajdonos még mindig nem mondott le a beruházási tervéről.
Úgy tűnik, az ilyen projektek erőltetésében már komoly tapasztalata van, hiszen maga vallotta be, hogy eddig tíz hasonló beruházást vezényelt le, nemcsak Szlovákiában, és mind a tíz esetben a helyi lakosság ellenkezésébe ütközött.
Gútán a hatástanulmány bemutatásakor a társaság a kifárasztás taktikáját választotta. Mintegy két órán keresztül mutatták be, mennyire innovatív, produktív, sőt karitatív a vállalat, és mennyire törődik a környezettel. Érdekes módon nagy hangsúlyt kapott érvelésükben az ország élelmiszer-önellátásának a kérdése; láthatóan idomultak az új miniszter céljaihoz.
A tanulmányt kidolgozó „független” szakértő el is magyarázta, nem lesz itt semmi gond, az óránkénti 13-15 kamion elhanyagolható, minden a határértékek alatt lesz, a bűzre pedig úgysincs határérték, mert az szubjektív.
Viszont a tanulmány kimutatta, hogy biztosan nem lesz büdös, hiszen még az amerikai normák alatti határértéket is hozni tudják, már ha megtesznek bizonyos intézkedéseket. Az egyszerű hallgatóban felmerülhetett, hogy valószínű, szintén ez a „független” szakértő készítette például a Nagykeszi melletti telep hatástanulmányát, s biztosan ott is kimutatta a decibelek, a mikrogrammok, a határértékek és a paragrafusok betartását, de valahogy mégis bűz van, valamiért mégis elszennyeződött a helyi ivóvízforrás.
Tulajdonképpen az is felmerülhetne, hogy a „független” szakértő vajon perelhetik-e a szakértéséért például a nagykesziek, így utólag, a projekt megvalósulása után, mivelhogy mégiscsak büdös lett.
Körülbelül eddig tartott a gútaiak türelme, és a polgármester ennél a pontnál szót kért a gútaiaknak. Pedig a dán társaság tarsolyában még ott lapult egy újabb kimerítő előadás a banki finanszírozásról. Végül a néhol indulatossá vált szóváltás folytatódott még több mint két órán keresztül, ahol a beruházó és a helyiek álláspontja egy centit sem közeledett. A polgármester és többen a hallgatóságból megfogalmazták: ha őket valahol ennyire nem látnák szívesen (amit a több mint 10 ezer aláírás is bizonyít), oda be sem tennék a lábukat.
Kérdés, mi lesz az ügy vége. Ki jön ki ebből győztesen, a környezetvédelem, a helyi közösség vagy a dán tulajdonos? Sajnos így kell feltenni a kérdést, mert az előző sertéstelepek példája bizonyítja, hogy ennél a technológiánál nincs győztes–győztes szituáció, és még a csallóközi ivóvíz fenyegetettségének kérdését fel sem vetettük. A szomorú az, hogy a dán tulajdonos láthatóan fel van vértezve azzal a szaktudással, kapcsolati és pénztőkével, amivel eddig mindig sikerrel át tudta verni az elképzeléseit.
A közösségi és az egyéni érdek viszonylatában körülnézhetünk a saját házunk táján is. Jellemző módon reagáltak egyes gazdák egy környezetvédelmi stabilitásról szóló tanulmány véleményezésekor. Májusban a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség 50 járásban véleményezte azt a stratégiai dokumentumot, amely az adott terület ökológiai fenntarthatóságára adott ajánlásokat. A dokumentumok – jól-rosszul – felmérték a környezetvédelmi terheket, a magasabb védettséget igénylő területeket, és ennek alapján tettek javaslatokat a táj használatára. Ezt egyes gazdák nehezményezték, mert úgy vélték, hogy ezzel a dokumentummal ők máris kötelezve lesznek arra, hogy a szántójukat legelővé, esetleg erdővé alakítsák.
Tipikus kommunikációs hiba: a környezetvédelmi hatóság nem tette nyilvánvalóvá, hogy ezek egyelőre csak ajánlások.
A gazdák tevékenységének ilyen drasztikus korlátozására általában különtörvényeket vagy -rendeleteket hoznak, ahol azt is szabályozzák, hogy miként lesz kárpótolva a terület használója. Ennek tipikus esete a Natura2000-es területek szabályozása.
Természetesen érthető a gazda aggodalma, hiszen évek óta a szántóföldi termelésre állt be, és egy új termelési ág indítása idegen volna tőle. Kérdés, miért idegen, hiszen számtalan olyan szántó van, ahol nem biztos, hogy gazdaságilag indokolt a gabona termesztése, sőt létezik támogatási program a szántó átalakítására, például az alacsony bonitású szántók erdősítésére.
Az is tény, hogy a gazdák szkeptikusan tekintenek a környezetvédelmi programokra, hiába csatolnak hozzá különböző támogatásokat. Vagy kevés támogatást nyújtanak az intézkedéshez, vagy nem életszerűek a programok, vagy túl vannak szabályozva, vagy menet közben módosítják őket. Vagy a korrupció hálózza be az egészet.
A technológiai életszerűtlenségre jó példa a biokorridorok kialakítása, amire pár éve, amikor Szlovákiában elindították, 37 hektár után igényeltek támogatást, szemben Csehországgal, ahol 16 ezer hektár után. Mindez arról tanúskodik, hogy nem folyik egyeztetés az agrárium és a környezetvédelem között.
Pedig nem kellene, hogy így legyen, hiszen minden gazda a táj fenntartójának, alakítójának is tartja magát, annak ellenére, hogy az elmúlt években az agráriumnak csak a termelési funkcióját tartottuk szem előtt. Ideje lenne belátni, hogy a jövedelemtermelés mellett az agráriumnak foglalkoztatói és környezetvédelmi szerepe is van, amiért jogosan jár a támogatás.
És itt lehet közös nevezőre hozni az egyén és a közösség érdekeit. Talán úgy, hogy a környezetvédő kezdjen el a gazda fejével gondolkodni, a gazda pedig a környezetvédőével.
Biztos vagyok benne, ha így lenne, azonnal életszerű programok születnének, amit az EU amúgy is fokozottan kíván a jövendőben finanszírozni, és amibe a kisebb gazdák is bele mernének vágni.
Addig is marad ez az elkülönített rendszer, amelyben csak a gátlástalan nagyok ismerik a kiskapukat, és amely sem az élelmiszerünket nem termeli meg, sem az életkörnyezetünket nem védi.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/36. számában.
