Egy miniszter nem csinál nyarat
Nehéz megítélni Ján Mičovský mezőgazdasági miniszter egy évét. Sokfelől támadják, és a belső titkok tudói szerint ő alatta inog leginkább a miniszteri bársonyszék. Nincs min csodálkoznunk. A vidék gazdaságának a kisebbik szegmenséből, az erdészetből érkezett. Pár éve még állását sem féltve nekiment a nagy erdészeti lenyúlásnak.
Mint vérbeli erdész, komolyan veszi a környezetvédelem kérdéseit, a táj formálását, és neki kellene megtisztítania az agrártámogatási rendszert, megküzdenie a rendszert ismerő fekete öves agrárbárókkal. Persze nemcsak velük, hiszen a koalíción belül sincs egyezség, mit is kezdjenek azzal az ágazattal, amelynek jelentősége az ország gazdaságában a minimálisra csökkent. Amely 40 százalékban tudja teljesíteni azt, amit elvárnánk tőle, hogy egészséges élelmiszerrel lássa el az országot.
Mičovskýt az OĽaNO ültette a posztjára. Legutóbb a Sme rodina képviselője, Patrick Linhart szállt bele a miniszterbe, nehezményezve, hogy „nélkülözhetetlen” javaslatát elszabotálja. A javaslat az élelmiszerek biztonságára nyújtana egy mobil applikációt, amellyel a vásárló gyors információt kaphatna a vásárolni kívánt élelmiszer biztonságáról. Az app neve, mint ezt a koalíción belül már megszokhattuk, élelmiszerszemafor. Ezen még át is ugorhatnánk, hiszen az applikáció nem több jelentőséggel bír, mint a benyújtója.
Az már fogasabb kérdés, hogy Mičovský, bár az elmúlt évben az utolsó négy év legmagasabb támogatását bocsájtotta útjára, miért is nem tudott kiharcolni pár milliárdot a 6 milliárdos megújulási alapból az agráriumnak. Így jó esetben a dotációkért ácsingózó régi motorosok a környezetvédelmi tárcánál lesznek kénytelenek kuncsorogni a régi bevált utak helyett.
Márpedig a bevált utak igencsak jól működtek. Erre mutatott rá egy hónappal ezelőtt végzett belső ellenőrzés: a vizsgált 110 projekt több mint felét korrupciógyanúsnak ítélték (adateltagadás, túlfizetett tanácsadók, a megszokott ár két és félszeresére túlárazott eszközök).
Egyértelmű, hogy nem egyes személyek, egyes hivatalnokok megingásáról van szó, hanem egy kiépített korrupciós rendszerről, amelynek a megtisztítása elkezdődött. Kérdés, mikor tesznek a végére pontot.
Persze jönnek a bírálatok, és mindenki álláspontját meghatározza az üléspontja. Például a miniszter nem a szakmából jött, nem ért hozzá. Olyan tanácsadókkal vette körül magát, akik inkább az erdészeket, a környezetvédőket, a vadászokat és a méhészeket képviselik. Ez az érv nem veszi figyelembe, hogy amennyiben ki akarjuk maxolni az agrárium teljesítményét, akkor az apróságokért is le kell nyúlni.
A másik oldalon erőteljes nyomás nehezedik az agráriumra a környezetvédelem felől, elég csak látni a madarak, méhek, egyéb hasznos rovarok gyérülését, és akkor még a vizek szennyeződéséről, a talajok degradációjáról nem is szóltunk.
A másik bírálat szerint a közvetlen kifizetések átalakításánál (redisztribúciós támogatások) a kisgazdaságokat akarta előnyhöz juttatni. Bevált módszer ez a tagállamokban, mert a kicsiknek is van létjogosultságuk, és nehezebb sorsuk ellenére komoly értéket képviselhetnének az agrárium fejlődésében. Ezzel a miniszter állítólag megosztja az agrártársadalmat kicsikre és nagyokra. Mintha az nem lett volna eddig is megosztott.
A következő bírálat, hogy nem igyekszik a támogatásokat legalább a V4-es országok szintjére emelni. Ebben van igazság, de ez így volt az előző kormányok idejében is, és azt tükrözi, hogy a mindenkori szlovák gazdaságpolitika mennyire becsüli az agráriumot. Pedig volna benne lehetőség, csak esetleg rá kellene szánni valami kis pénzmagot. Mint például a magyaroknál, akik az EU-forrásokhoz társítandó nemzeti önrészt emelték, a négyszeresére növelve az élelmiszeripari feldolgozók lehetőségeit a fejlesztésre.
Valljuk be, nem nagy buli, ha csak a nyersanyagot tudjuk eladni. Pedig az agrárium sikere nagyban múlik az élelmiszer-feldolgozóipar fejlettségétől. Nem mindegy, hogy kivisszük a nyers tejet, amit feldolgozott sajt, vaj formájában visszahozunk, vagy mindezt házon belül bonyolítjuk. A két szektor összefogása nélkül az élelmiszer-önellátás minimális fokát is lehetetlen elérni.
Az élelmiszeripar régóta nagy vesztese a szlovák kormányok gazdaságpolitikájának. Siránkozunk, hogy kevés a hazai termék a pultokon, de az élelmiszeripar technológiai fejlesztési adóssága mára mintegy 1 milliárd euróra növekedett.
A borászok (akiket a járvány a leginkább érintett) azt nehezményezik, hogy a tárca nem állított fel számukra támogatási mechanizmust a veszteségeik mérséklésére. A jól működő borászati ágazat viszont nemcsak az agrártárcán múlik, hanem szorosan kapcsolódik a turizmushoz, amely a szlovák gazdaságpolitika másik mostohagyermeke. Ebben az országban minden az autógyárakról szól.
A gyümölcstermesztők bizakodnak. A párbeszéd elkezdődött, új koncepciók születtek, kérdés, mi fog belőlük teljesülni. Tény, hogy a miniszter inkább a magasabb hozzáadott értéket nyújtó ágazatokat igyekszik az előtérbe nyomni. Ennek örülhetnek a zöldség- és gyümölcstermesztők, és ennek van is létjogosultsága, hiszen több jövedelmet biztosít hektáronként és magasabb foglalkoztatást a vidéken.
Hát ez az. A jelenlegi nagyok eljátsszák, hogy ők adják az ország kenyerét. Persze hatékonyak, pár emberrel ezer hektárokat művelnek meg, minimális haszonért megtermelik a nyersanyagot a fejlett országok feldolgozóinak. Ettől azonban nem lesz több hazai élelmiszer a boltokban.
A faluk fejcsóválva nézik, miért dolgoznak olyan kevesen a faluból a földeken. A környezetvédelmi és tájformálási tevékenységet már nem is értékelik. Akkor már szólni sem tudnak, amikor a 70 pluszos volt szövetkezeti elnök, aki rég megvette a szövetkezet 50,01%-át és különböző káeftéken keresztül síbolta ki belőle a hasznot, a mezőgazdaságban dolgozni hajlandó örökös híján úgy dönt, hogy eladja a szövetkezetet. Vagy egy dánnak, vagy egy hazai oligarchának. A vételár néha tízmilliókra rúg, és örülhet a szövetkezeti tag, ha pár száz euróhoz jut az eladásból. Hogy a falu közösségét megrövidítő elnök milliókat kap? Hát abban egy élet munkája van benne. Persze ehhez jókor kellett lenni jó helyen.
Márpedig a mezőgazdasággal tenni kell valamit. A jó gazda gondosságával közelebb kellene vinni az emberekhez, közelebb a tájhoz és a környezetünk védelméhez.
A miniszternek komoly támadásokat kell elszenvednie, de sok az ellenérdekelt. Változtatni kell, mert nemcsak az ágazatba, de a vidékre is vissza kellene vonzani a fiatalokat. És ez nemcsak ennek a minisztériumnak a feladata lenne. Hogy ez változzon, ahhoz a kormánynak kellene szánnia pár eurót a vidék gazdaságára, a vidék lehetőségeinek a kihasználásához. Ezt a kormányt viszont, akár az előzőket is, csak az autóipar érdekli.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/18. számában.
