A nemesítés végterméke a tenyészállat
Az idei Agrokomplexen – a legnagyobb hazai mezőgazdasági kiállításon és szakvásáron – Jozef Bíreš mezőgazdasági miniszter Arany Sarló díjjal tüntette ki a Pomichal & Charolais Kft.-t. Pomichal Istvánnak nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó szakmai elismerése.
Pomichal István harmadik ciklusát tölti a szenci járásbeli Fél község polgármesteri székében. Korábban megyei képviselő is volt 17 évig, és közéleti emberként általában öltönyben látjuk, neki azonban gumicsizmája is van, mert az istállóba mégsem mehet lakkcipőben. A friss díjazottal az Agrokomplex után beszélgettünk.
Hogy került a mezőgazdaság bűvkörébe?
Ez már gyermekkoromban eldőlt, nem is tudtam volna elképzelni, hogy mással foglalkozzam. Állatorvos vagy állattenyésztő szerettem volna lenni. A tanulásban is tudatos voltam, odafigyeltem a biológiára, kémiára és diákolimpia versenyekre jártam.
Ezek után egyértelmű volt a mezőgazdasági egyetem?
A Nyitrai Mezőgazdasági Egyetemre jelentkeztem, ahova fel is vettek. Ennek elvégzése után mindjárt jelentkeztem is a mai posztgraduális képzés elődjébe, akkor aspirantúrának hívták. Az ivánkai Baromfikutató Intézetbe vettek fel aspiránsnak. Az előtanulmányaim is ebbe az irányba mutattak, a diákszakdolgozatomat a bóbitás libák genetikai megfigyeléséből, majd a mérnöki diplomamunkámat a kakasspermák életképességi vizsgálatából írtam.
A kakastól a szarvasmarha azért elég messze van minden vonatkozásban. Hogy lett az ifjú, mikroszkóp fölé hajló tudósjelöltből istállószagú szarvasmarha-tenyésztő?
Az egyetem után egy évig katona voltam, utána megkezdtem az aspirantúrámat a Baromfikutató Intézetben. Abban az időben munkaerőhiány volt, és megkerestek, hogy a tudományos munka mellett szeretnék-e az állattenyésztésben is dolgozni. Így lettem telepvezető, a slovgall hústyúkok nemesítésével foglalkoztunk, de a rendszerváltás után a kutatóintézet sajnálatos módon kezdett leépülni. Ekkor megkerestek a gombai állami gazdaságtól, hogy nem mennék-e hozzájuk telepvezető állattenyésztőnek. Lakást is kínáltak. Akkor már nős voltam, vártuk a második gyermekünket, lakásunk meg nem volt, így felfüggesztettem a tudományos munkámat, és igent mondtam a gombaiak ajánlatára. Itt viszont a szarvasmarha volt a fő profil, így ezzel kezdtem el foglalkozni.
Itt milyen fajta szarvasmarhák voltak?
Szlovák tarka és holstein-fríz keresztezett állomány volt, melyet a nemesítéssel a holstein-fríz irányába próbáltak vinni. 1993-tól már a jányoki üzem vezetője voltam, 1200 ha szántóföldről és 1200 szarvasmarháról kellett gondoskodnom. A kilencvenes évek közepén azonban már javában zajlott az állami birtokok privatizációja. Eredményeimet látva a somorjai Kék Duna Szövetkezet szólított meg, ott főállattenyésztőként jobb feltételeket kaptam. Itt a tejelő tehenek mellett sertések is voltak, illetve már 1994-ben elindították a húshasznú marha programjukat.
Ez majd harminc éve volt, abban az időben a különböző nyugati fajták (például a charolais is, amelyért a díjat is kapta) mennyire voltak elterjedve Szlovákiában?
Szlovákiában ez érdekesen alakult. Míg Magyarországon már a ´70-es években eldöntötték, hogy fajtaátalakító keresztezéssel külön fogják kezelni a tejhasznú és húshasznú szarvasmarhákat, addig a csehszlovák mezőgazdaságban a Ján Plesník akadémikus által vezetett nemesítési irányzat egy univerzális szarvasmarhafajta kialakítására törekedett, amely jól tejel, sok húst ad, és a bőre is felhasználható. Tudjuk, hogy ilyen nincs. Ez az irányzat jóvátehetetlen károkat okozott a hazai szarvasmarha-tenyésztésnek, zsákutca volt, amelyen Szlovákia csak a kilencvenes évek elején módosított. Ekkor kezdtek intenzíven foglalkozni a húshasznú marhák tenyésztésével is.
Somorján is ez volt az irány?
1996-ban a somorjai szövetkezetben már volt egy 50 darabos charolais állomány, melyet Magyarországról hoztak be. Ekkor még kevés húsmarha volt Szlovákiában. A katonai birtokokon voltak Hereford-tehenek, azokkal legeltették a gyakorlótereket, de itt alacsony egyedszámról beszélhetünk. Szlovákiában alig 1000 húsmarha tehén volt, a többit fejték. Innen indultunk el a kilencvenes évek elején.
Hogy kerültek a charolais üszők Somorjára?
Szerencsés módon a szövetkezet testvérszövetkezeti kapcsolatban volt a lajosmizsei termelőszövetkezettel, ahol már akkor is nagy sikerrel tenyésztették ezt a fajtát, a ´70-es évektől, az elsők között. Innen vásárolták az üszőket. Ez úttörő jelentőségű volt, de tenyésztési szempontból nagyon kis egyedszámnak mondható, hisz abban az időben majdnem 900 holstein-fríz tehén volt, és 650 anyakoca, így közel 10 ezer hízósertést gondoztunk. Tehát a charolais marhák száma nem volt jelentősnek mondható. Mivel a bősi vízerőmű építése során a somorjai szövetkezetnek sok földje víz alá került, a szarvasmarha-tenyésztésben látták az egyik lehetséges kiutat. Ehhez állami támogatást is kaptak. A terv az volt, hogy Doborgaz, Bodak és Vajka körül legeltetni fogjuk a régebbi legelőket és a töltésoldalakat. Ez lett a mai szlovákiai charolais állomány alapja. A legtöbb mai tenyészbika ennek az ötven tehénnek a leszármazottja. 1998-ban adtuk el az első tenyészbikákat, és ez egész jól működött 2005-ig.
Ez akár egy hazai mezőgazdasági sikersztori is lehetne, de nem az…
2005-ben megváltoztak a „szigeten” a tulajdonviszonyok. Miután egyre több hétvégi ház és nyaraló épült, felértékelődött az addig néhány koronáért vesztegetett földek ára. A telepek alatt a földek tulajdonviszonya rendezetlen volt, és megvásárlásukra a szövetkezetnek már nem volt pénze a megemelkedett telekárak miatt. Így az állományunk sorsa megpecsételődött. Szerencsére a magyarországi Lajosmizsei Kossuth Lajos Termelőszövetkezet utódvállalkozása, a Charolais Kft. egy az egyben visszavásárolta az egész állományt, így annak a jelentős genetikai értéke megmaradt. A Charolais Kft. ügyvezetőjével, Bújdosó Márton mérnökkel a szakmai együttműködésünk azóta is töretlen. Így, miután a somorjai szövetkezet 2007-ben átalakult, a tenyészállatok Magyarországon keresztül érkeztek Szlovákiába. Ekkoriban már 23 078 húsmarha tehenet regisztráltak, de Simon Zsolt akkori mezőgazdasági miniszter jelentősen megváltoztatta a húsmarhatenyésztés támogatási rendszerét, ami addig elérte a franciaországi szintet. Ebben az időben rossz politikai döntések teljes sorozata történt Szlovákiában, ami az állattenyésztés további leépüléséhez vezetett.
Eladták az ön által nemesített állományt, és a munkahelye is megszűnt. Ez így együtt nem túl szerencsés…
Én továbbra is húsmarhákat tenyésztettem. Próbáltam legelőket szerezni. A Nagyléli-szigeten legeltettem az állományomat. Visszatértem a tudományos pályához is, doktori fokozatot szereztem szarvasmarha-tenyésztésből, kimondottan a charolais fajtára fókuszálva. A húsmarhatenyésztők világkongresszusának főmenedzsere lettem. Jártuk a világot, Franciaország mellett Kanadában, Mexikóban, Brazíliában, Németországban, Olaszországban, Törökországban, Irakban és másutt is tapasztalatokat szereztünk a húsmarha tenyésztéséről. 2008-ban Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon már mi rendeztük a 35. Charolais Tenyésztők Világkongresszusát. Ezt követően a Szlovákiai Húsmarhatenyésztők Szövetségében dolgoztam, voltam alelnök, elnök, igazgató. Amikor viszont polgármesterré választottak, lemondtam a funkcióimról.
Akkor most nincs egy marhája sem?
De, egy tehenünk azért van otthon. Viszont tanácsadóként szabadidőmben több hazai és magyarországi mezőgazdasági vállalkozással kapcsolatban állok. Az elmúlt három évtized alatt megszerzett tudásommal és tapasztalataimmal segítem a tenyésztési és nemesítési munkájukat. Járjuk a világot, gondoskodunk a tenyészállomány frissítéséről, tanulmányozzuk az új technológiákat, újításokat vezetünk be, lényegében úttörő munkát végzünk.
A rendszerváltás utáni hazai mezőgazdaság útkeresése, és az ön szakmai pályája gyakorlatilag egybeesett. Hogy látja a szarvasmarha-ágazat jövőjét Szlovákiában?
Ez egy összetett kérdés, hiszen más a tejágazat, más a húságazat, más a szaporítás, más a nemesítés. Talán csak ez utóbbira térnék ki, hisz ebben van a legnagyobb tapasztalatom. A nemesítő ugye nem húst árul, ott a „végtermék” a tenyészállat, amelynek majd az utódai kerülnek be a termelésbe. Sajnos, Szlovákiában e téren nincs egységes koncepció, átgondolatlan intézkedések zavaros sorozatának lehetünk a tanúi. Igazából az Európai Unión belüli nagy tenyésztőknek, a franciáknak és a németeknek nem is érdekük, hogy itt valamiféle jól menő nemesítés bontakozzon ki. Nekik az a céljuk, hogy mi majd itt megvegyük az általuk nemesített állatokat. Igazából piacot akarnak. Pedig Szlovákiában nagyon sok a legelőterület. Erre alapozva a jelenleginél sokkal intenzívebb húsmarhatenyésztést lehetne működtetni az országban. Ehhez azonban olyan politikai reprezentáció is kellene, amely kiáll a hazai termelők érdekeiért.
Megjelent a Magyar7 hetilap 35. számában.
