2021. június 22., 12:51

A mezőgazdasági miniszter az agrárkamara dunaszerdahelyi közgyűlésén

Ma tartotta Dunaszerdahelyen tisztújító közgyűlését Szlovákia Agrárkamarája, amely több mint 600 gazdát, agrárvállalkozót tömörít, akik több mint 480 ezer hektáron gazdálkodnak.  A kamara elsősorban a Dél-Szlovákia produktív területeinek gazdálkodóit képviseli. A közgyűlést megtisztelte Samuel Vlčan, frissen kinevezett agrárminiszter.

aks_vlcan_patasi_1
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Lamos Csaba
Tisztelt elnök asszony és nagyra értékelt mezőgazdászok, kiknek szívügye a mezőgazdaság fejlődése

- ezekkel a magyar szavakkal köszöntötte a jelenlevőket a minisztere. A miniszter magyar szavait hangos taps köszönte.

A miniszter beszédét elsősorban az előtte álló kihívásokra építette, elsőként említette az Agrárkifizető Ügynökség teljes akkreditációjának megszerzését.

Ez azért is fontos, mivel, ahogy Patasi Ilona a kamara elnöke is megemlítette, bár a járvány évében a gazdasági eredmények javultak, de a megszokott támogatások nélkül veszteséges lett volna az ágazat a régiónkban.

aks_vlcan_patasi_7
Fotó:  Lamos Csaba

A miniszter kitért az EU Közös Agrárpolitikájára, amelyről egyelőre vita folyik az Európa Parlament, az Európa Bizottság és a tagállamok között.

Vlčan hangsúlyozta, hogy

Szlovákia csak akkor tudja elfogadni a környezetvédelmi szigorításokat, ha ahhoz a mezőgazdászoknak megfelelő szociális és gazdasági intézkedéseket is társítanak.

A miniszter beszámolt a közeljövőben várható pályázati kiírásokra, illetve a környezetvédelmi sémákra, és a szlovák mezőgazdaság régi gondjára az élelmiszer önellátásra.

aks_vlcan_patasi_2
Fotó:  Lamos Csaba
Néhány szakmai kérdésre is válaszolt, az esetek többségében nem kiforrott megoldásokat tárt a közönség felé, inkább a végső döntés meghozatalában a szakmai párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.

Beringer Árpád, a kamara régi motorosa, ennek kapcsán kifejezte a gazdák elégedettségét, hogy

a miniszter szakmai tanácsába kinevezte Patasi Ilonát,  aki tolmácsolhatja a kamara tagságának gondjait.

Egyben felhívta a figyelmet az évtizedek óta húzódó gondokra, a gazdatársadalom elöregedésére, az udvarról való árusítás megoldatlanságára, kicsik és a nagyok közti konfliktus kiéleződésére.

aks_vlcan_patasi_3
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.