Nyugat-Európába látogat a kínai elnök
Hszi Csin-ping kínai elnök március 21. és 26. között Olaszországba, Monacóba és Franciaországba látogat idei első hivatalos külföldi útján - jelentette be Keng Csuang külügyi szóvivő hétfőn.

Hszi Csin-ping Sergio Mattarella olasz elnök meghívásának eleget téve utazik Olaszországba, ahol tíz év után jár először kínai államfő. Idén 15 éve írt alá a két ország stratégiai partnerségről szóló megállapodást, de a látogatás időzítésének hátterében nagyobb jelentősége lehet annak, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartásai ellenére a római kormány csatlakozik Kína Egy övezet, egy út nevű, világméretű gazdasági-infrastrukturális tervéhez.
Hszi Olaszországból Monacóba utazik, ahol II. Albert monacói herceg fogadja majd. Ez lesz a kínai vezető első látogatása a miniállamban. A Hszinhua kínai állami hírügynökség a látogatással összefüggésben hangsúlyozta: a monacói herceg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magas rangú tagjaként aktívan támogatta a Kínában megrendezett olimpiai eseményeket, melyeken II. Albert személyesen részt vett. A mostani látogatás időzítésében tehát közrejátszhatott, hogy Pekingben jelenleg is zajlanak az előkészületek a 2022-es téli olimpiai játékok megszervezésére.