Kínában dől el a Volkswagen jövője a cég vezére szerint
A kínai piacon dől el a Volkswagen konszern jövője - jelentette ki Herbert Diess, a konszern vezérigazgatója hétfőn újságírók előtt Pekingben.

Elmondta: hosszú éveken keresztül a nagy autógyártók hozták be Kínába a fejlett járműipari technológiát, a mértékadó fejlesztések azonban most már helyben történnek. Olyannyira, hogy az elektromos mobilitásban és az önvezető jármű-technológiában Kína már a technológia élvonalát képviseli. Mindez a kínai iparpolitika céltudatos fejlesztési törekvésének köszönhetően alakult így.
"Azoknak a képességeknek nagy részét, amelyekkel még nem rendelkezünk, Kínában fogjuk létrehozni" - jelentette ki a Volkswagen vezére, hozzátéve, "ehhez szoros kapcsolatokat kell kiépítenünk kínai technológiai cégek egész sorával". Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Volkswagennek nem áll szándékában Németországban visszafejleszteni kutatás-fejlesztési tevékenységét, mert az munkahelyeket sodorna veszélybe, hanem többletkapacitást tervez kiépíteni Kínában.
Herbert Diess, aki már tavaly is mintegy 20 napot töltött Kínában, jelezte, hogy az idén ennek legalább a dupláját kívánja a helyszínen stratégiai üzleti terv kidolgozására fordítani. Bejelentette: a kínai üzletág ügyvezetői igazgatói feladatait a január közepén nyugdíjba vonuló Jochem Heizmanntól Stephan Wollenstein veszi át.
Stephan Wollenstein a tájékoztatón közölte: a viszonylag gyenge piaci környezet ellenére is bízik az értékesítések további növekedésében. A kínai autópiac ugyanis több évtizedes szakadatlan növekedés után tavaly zsugorodott első alkalommal, a Volkswagen viszont így is növelni tudta piaci részesedését. A bemutatásra váró új modelleknek köszönhetően az idén is az eladások növekedésére számít a konszern.
