Házkutatást tartottak a francia gazdasági minisztériumban
Házkutatást tartott a francia rendőrség szerdán a francia gazdasági minisztériumban az elnöki hivatal vezetője ellen összeférhetetlenség gyanújával két nappal ezelőtt indult vizsgálat keretében.
Alexis Kohler korábban a pénzügy-, illetve a gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz-svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal, és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik.
A rendőrség tájékoztatása szerint azokat az irodákat vizsgálták át a tárcánál, ahol Alexis Kohler 2012 és 2016 között dolgozott.
Kohler ellen az Anticor nevű korrupcióellenes szervezet tett panaszt befolyással való üzérkedés, összeférhetetlenség és passzív korrupció miatt, miután a Médiapart című tényfeltáró portál egyik cikke szerint az elnöki hivatal vezetője rokoni kapcsolatban áll az Aponte olasz családdal, amely alapítója és tulajdonosa a Mediterranean Shipping Company (MSC) olasz-svájci hajózási társaságnak. A társaságot Kohler anyjának unokatestvérei alapították.
Kohler 2012-2014 között a francia állami vagyonügynökség, 2014-2016 között pedig a pénzügyminisztérium egyik tisztségviselője volt. Akkor távozott a minisztériumtól, amikor Emmanuel Macron jelenlegi államfő 2016-ban lemondott gazdasági miniszteri tisztségéről, hogy jelöltethesse magát az elnökválasztáson. A kampányban Kohler nem vett részt, hanem kilenc hónapig az MSC gazdasági igazgatója volt Genfben, majd amikor Macront tavaly májusban megválasztották, visszatért a politikai életbe és az elnök kabinetfőnöke lett.
Amikor Kohler még a pénzügyminisztériumban dolgozott, a francia állam kiterjedt tárgyalásokat folytatott az MSC-vel arról, hogy a cég megvenné a veszteséges nagy francia hajóépítő cégeket.
A francia törvények szerint a köztisztviselők szüneteltethetik közszolgálati pályafutásukat, hogy korlátozott számú évig a magánszektorban dolgozhassanak, majd visszatérhetnek a közszférába. Kohler már 2014-ben is megpróbált a MSC-hez csatlakozni, de akkor a köztisztviselők etikai bizottsága ehhez nem járult hozzá, 2016-ban viszont már engedélyezte, hogy ő legyen a társaság pénzügyi igazgatója.
Bruno Le Maire gazdasági miniszter a nemzetgyűlésben azt kérte a képviselőktől, hogy "hagyják, hogy az igazságszolgáltatás nyugodtan végezhesse a munkáját" és arra emlékeztetett, hogy az olasz hajózási társaság és a francia STX vállalat közötti megállapodás a francia hajóépítőkről teljes átláthatósággal történt.
Párizs és Róma tavaly szeptemberben állapodott meg arról, hogy a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben található STX France hajógyár az olasz Fincantieri vállalat irányítása alá kerül, egy a két ország közötti paritásos megállapodás alapján. Ezzel egy hónapokig tartó tárgyalássorozat zárult le, és feltehetően szélesebb haditengerészet együttműködés kezdetét jelenti a két ország között.