2019. július 11., 09:40

Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét

Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz - jelentette a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.

Xuelong 2 jégtörő
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Facebook / China News, penelitian.com

A Xuelong 2 (Hósárkány 2) névre keresztelt hajót, melynek tervezésében az Aker Arctic finn vállalat is részt vett, 2016-ban kezdték el építeni Sanghajban, és tavaly szeptemberben bocsátották vízre.

Fotó:  Facebook / China News, penelitian.com

Csao Jen-ping kapitány elmondta: a jégtörő különlegessége, hogy a hajóorrban és -farban is vannak hajócsavarok, melyeknek köszönhetően a Xuelong 2 az első olyan hajó a világon, amely előre- és hátramenetben is képes jeget törni. A 122,5 méter hosszú, 22,3 méter széles, csaknem 14 ezer tonna vízkiszorítású hajó maximális sebessége 15 csomó, 2-3 csomós sebességgel haladva pedig 1,5 méter vastag jégpáncél áttörésére képes előre- és hátramenetben egyaránt.

A 4500 tonna teher szállítására képes hajót a többi között a sarkvidéki jégtakarók, a légköri és környezeti viszonyok, továbbá a tengerfenék és halászati források vizsgálatához használják majd.

Fotó:  Facebook / China News, penelitian.com

Kínának eddig egy jégtörője volt, a Xuelong, amelyet Ukrajnától vásárolt a kilencvenes évek elején. A hajót eredetileg inkább teherszállításra, és nem kutatásra gyártották, de Kínában sarkkutató hajóvá alakították át. A hajó 1994 óta 22 expedíciót végzett a Déli-, és kilencszer az Északi-sarkon.

Kína 1984 óta végez kutatásokat a Déli-sarkon, és az elmúlt években szemlátomást fokozta a tevékenységet. Jelen pillanatban az országnak négy kutatóállomása van az Antarktiszon, az utolsót öt évvel ezelőtt nyitotta meg.

Xuelong 2 jégtörő
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.