Az amerikai elnök ismét levélben figyelmeztette NATO-szövetségeseit
Donald Trump amerikai elnök levélben figyelmeztette az Egyesült Államok egyes NATO-szövetségeseit, hogy nem teljesítették befizetési kötelezettségeiket - jelentette internetes kiadásában kedden a The New York Times című lap.

A lap birtokába jutott az a levél, amelyet az amerikai elnök egyes NATO-tagországok vezetőihez - köztük Angela Merkel német kancellárhoz, Justin Trudeau kanadai kormányfőhöz, Belgium és Norvégia vezetőihez - intézett. A levélben Donald Trump főként a német kancellárt ostorozza, azt állítva, hogy befizetései elmaradásával Berlin "jóváhagyja más szövetségeseknek, hogy szintén ne teljesítsék katonai kiadásaikra vonatkozó kötelezettségeiket". Trump szerint ugyanis a NATO-tagok "példaként" tekintenek Németországra.
Trump arra is figyelmeztette országa szövetségeseit, hogy amennyiben a befizetések tekintetében nem következik be változás, az Egyesült Államok átgondolhatja katonai szerepvállalását az európai kontinensen. "Egyre nehezebb lesz az amerikai állampolgárok előtt igazolni, hogy egyes országok miért nem osztoznak a NATO kollektív biztonsági terheiben, miközben amerikai katonák változatlanul kockára teszik életüket a tengerentúlon, vagy súlyos sebesülésekkel térnek haza" - fogalmazott Trump.
A levelet az amerikai elnök egy héttel azelőtt írta, hogy sor kerülne a július 11-12-i NATO-csúcstalálkozóra Brüsszelben.
James Mattis védelmi miniszter közben szintén hasonló tartalmú levelet írt az Egyesült Királyság védelmi miniszterének, Gavin Williamsonnak, emlékeztetve őt arra, hogy Londonnak is teljesíteni kell a védelmi kiadások emelését és NATO-befizetéseit.
A NATO-tagországok 2014-ben, Walesben tartott csúcsértekezletükön állapodtak meg abban, hogy 2024-ig nemzeti össztermékük (GDP) legalább 2 százalékával megnövelik katonai kiadásaikat.