A francia elnök a nemzeti befelé fordulás ellen emelt szót

2018. november 11., 14:50

Emmanuel Macron francia államfő a béke megőrzésére, "a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás" elutasítására kérte vasárnap ünnepi beszédében az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén a párizsi Diadalív alatt, az Ismeretlen Katona sírjánál megjelent csaknem száz ország képviselőjét, köztük 72 állam- és kormányfőt.

Fotó: TASR/AP

Az ünnepség helyszínére a díszvendégek buszokkal érkeztek a francia elnöki hivatalból a forgalom elől lezárt Champs-Elysées sugárúton, ahol az utolsó szakaszt gyalog tették meg a zuhogó esőben a Diadalív felé, miközben a francia légierő repülői köszöntötték őket.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök biztonsági okokból nem a többi államfővel, hanem külön-külön, saját konvojjal érkezett a Diadalívhez. A jelentős biztonsági intézkedések ellenére - Párizsban mintegy 10 ezer rendőr biztosítja a centenárium ünnepségének helyszíneit - a Femen nőjogi szervezet három aktivistájának sikerült áthatolnia a biztonsági kordonon akkor, amikor Donald Trump konvoja megérkezett. A tiltakozókat a rendőrök azonnal előállították, az elnöki limuzint nem tudták megközelíteni.

Az amerikai elnök külön köszöntötte a francia elnököt, Angela Merkel német kancellárt és VI. Mohamed marokkói királyt. Miután a vendégek a tribünön helyet foglaltak, néhány perces késéssel, utolsónak érkezett meg Vlagyimir Putyin, aki kezet fogott francia, német és amerikai kollégájával.

Az ünnepség kezdetén Franciaországban mindenhol megszólaltak a harangok, éppen úgy ahogy száz évvel ezelőtt, amikor a fegyverszünet megkötését jelezték.

Ünnepi beszédében Emmanuel Macron az első világháborúnak - amelyben szerinte "Európa majdnem öngyilkos lett" - a mai világra vonatkozó tanulságairól beszélt. A francia elnök úgy vélte, hogy a világban ismét a "történelem fenyeget", ezért a béke megőrzésére és "a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás" elutasítására kérte a világ vezetőit. Dicsérte a patriotizmust, amely szerinte "a nacionalizmus és az önzés teljes ellentéte".

"Adjuk össze a reményeinket a félelmeink helyett" - kérte Emmanuel Macron a konfliktusok és a diplomácia multilaterális megközelítése megőrzése érdekében, elsősorban az Európától elforduló Donald Trump amerikai elnökhöz intézve a szavait.

Az Ismeretlen Katona sírján a láng meggyújtását követően az állam- és kormányfők a francia elnöki hivatalba indultak, ahol Emmanuel Macron ebéden látja őket vendégül. A házastársakat az államfő felesége, Brigitte Macron a Versailles-i kastélyban fogadja.

Délután a vendégek egy része a párizsi La Villette csarnokba megy, ahol Angela Merkel, António Guterres ENSZ-főtitkár és a francia elnök együtt fogják megnyitni a Párizsi Békefórum elnevezésű háromnapos rendezvényt, amelynek témája a multilaterális világrend megőrzése lesz. A rendezvényen Donald Trump nem vesz részt, de a kétoldalú kapcsolatok helyett továbbra is a multilaterális megközelítést képviselő csaknem száz amerikai civil, jogvédő és környezetvédő szervezet képviselője felszólal majd a nagy nemzetközi szervezetek (IMF, OECD, ENSZ, Világbank, UNESCO) vezetőivel együtt. A találkozón ott lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is.

Az amerikai elnök délután a Párizshoz közeli Suresnes amerikai katonai temetőjébe látogat el, ahol fejet hajt az első világháborúban elesett amerikai katonák emléke előtt. Donald Trump szombaton az időjárási viszonyokra hivatkozva lemondott egy másik emlékhelyen, az észak-franciaországi belleau-i erdő amerikai katonai temetőjében tervezett koszorúzást.

0 HOZZÁSZÓLÁS