A kormány kiemelt célja, hogy a lakosság és a gazdaság számára folyamatosan biztosított legyen a megfizethető üzemanyag.
Ukrajnának meg kell erősítenie a jogállami voltát, amelyhez reformok kellenek és például nehéz küzdelem a korrupció ellen, mondta Ursula von der Leyen.
Július 18-ától repülőjáratot indítanak Teherán és Caracas között az idegenforgalom elősegítésére.
A védőügyvéd szerint védence ügyében lényegében már tavaly október 22-től nem folyt érdemi vizsgálat, ráadásul úgy látja, hogy a vádak konstruáltak.
Egy gyalogtúrázó egy völgyben talált rá a helyre, a két tartomány határvidékén, ahova a helikopter zuhant.
Az orosz-ukrán háborúnak ő már a második cseh áldozata.
A kancellár leszögezte: Németország komolyan gondolja a nyugat-balkáni országok integrációját az Európai Unióba.
Úgy látszik sem így, sem úgy nem lesz egyhamar pedagógus béremelés.
A megújult síremlék mintegy négy méter magas, a két méter magas haraszti kő posztamensen kétméteres bronz turulmadár látható. A talapzat alsó részén bronzkoszorú található.
Átvették a Rákóczi Szövetség által ajándékozott iskolatáskákat a galántai Kodály Zoltán Alapiskola leendő elsősei.
A végtelenségig sulykolt uralkodó vélemények mellett akadnak objektív hírcsatornák, közösségi oldalak és sajtótermékek, amelyek megpróbálják helyrebillenteni az egyensúlyt.
Ebben a szerelő üzemben Ukrajna számára több tucatnyi haditechnikai eszközt javítanak és korszerűsítenek majd.
Ég a ház, de most az ablakmosásról tárgyalnának?
Közel háromszáz gyermek veszett oda eddig az orosz-ukrán háborúban.
A szerződés meghiúsulása összesen 2,4 milliárd dollárjába kerül az adófizetőknek.
A nyár közeledtével mintha visszavonult volna.
A világon a legtöbb majomhímlővel fertőzött személyt járványügyi okok miatt tartják kórházban, mivel komolyabb kezelést a betegség nem igényelne.
Dora Ferenc lábbilincset kapott.
Peking részéről egyre fokozódik a nyomás, és egyre sűrűbben fordulnak elő provokatív katonai tevékenységek a sziget közelében.
A lakosok egyszerre választanak polgármestert, önkormányzati képviselőket, megyeelnököt és megyei képviselőket.
A Tanács eljárásokat határoz meg a belső határellenőrzések újbóli bevezetésére, szigorúbb biztosítékokkal.
A férfi a folyosón támadott meg többeket késsel, majd egy előadóterem felé vette az útját, de ott a diákok le tudták fogni.
Helsinki attól tart, hogy Moszkva migránsokat alkalmazhat politikai nyomásgyakorlási eszközként.
Ukrajnának a jelenleginél jóval több, nagy kaliberű tüzérségi fegyverre van szüksége ahhoz, hogy győzhessen az orosz hadsereggel szemben.