Ukrajna elfogadja a 30 napos tűzszünetet, amely a felek egyetértésével annak lejárta után meghosszabbítható.
Fico február végén javasolta Huliak kinevezését, akkor azt mondta, rövidesen a másik miniszterjelöltjét is megnevezi.
Olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint a szlovák kormányfő a horvát tengerparton építkezik.
Éjszaka ukrán dróntámadás érte a Barátság kőolajvezetéket, emiatt fel kellett függeszteni a kőolajszállítást.
A témát megvitatja délutáni ülésén a koalíciós tanács.
Ondrej Dostál szerint lényegtelen, hogy Radačovský milyen parlamenti ülésen teszi le az esküjét, és erre már létezik szlovákiai precedens.
Washingtonnak a legkevésbé sincs szüksége újabb válságra az európai kontinensen.
Az orosz erők felszabadították a Kurszk megyei Szudzsa város ipari övezetét a művelet eredményeként, amelynek során az üzemen kívül helyezett nemzetközi gázvezetéken keresztül, a föld alatt kerültek az ukrán csapatok hátába.
Nem meglepő Sikorski összetűzése az elkötelezett békepárti amerikai kormányt képviselő Elon Muskkal
A műsor mindkét vendége úgy látta, hogy megfelelő stratégia mentén nem lehetetlen a parlamenti bejutás.
Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytatott a magyar kormány az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.
Még csak két hónapja, hogy a nyugati politika és a fősodrú sajtó a szíriai Aszad-rezsim bukásának üdvözlésétől volt hangos.
Csaknem 1 600 magyar tanítási nyelvű középiskolát látogató érettségiző kedden a magyar nyelv és irodalom tárgyból vizsgázik.
A Szlovákiai Kórházszövetség (ANS) elnökére, a bártfai kórház igazgatójára, Marián Petkóra a Szlovák Legfelsőbb Bíróság 10 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki kenőpénz elfogadásáért.
Gajdoš Vilmos, az iskola diákönkormányzatának elnöke szerint túl sok a megválaszolatlan kérdés.
Március 11. és 14. között az ország 689 középiskolájában zajlanak az írásbeli érettségi vizsgák – közölte az oktatási minisztérium.
Két hajó ütközött össze az Északi-tengeren hétfőn Anglia keleti partjainál, információk szerint egy olajszállító és egy konténerszállító hajó.
Michal Šimečka, a Progresívne Slovensko vezetője Martin Dubéci frakcióvezető társaságában a Hlasból kizárt Samuel Migaľlal találkozott.
Az előző héthez képest 9,6 százalékkal csökkent az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma az év tizedik hetében.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felhívással fordul a szlovákiai magyar óvodák, alapiskolák, gimnáziumok és középiskolák igazgatói, pedagógusai, a szülők és intézményfenntartók felé.
Az immár a Rudolf Huliak vezette Nemzeti Koalícióban politizáló Roman Malatinec lemondott a Besztercebányai Megyei Önkormányzatban viselt tisztségéről is.
Nem kerül sor a PS által kezdeményezett, a tranzakciós adó eltörléséről szóló rendkívüli ülésre.
A választási listán szereplő jelöltnek három helyett hét százalékot kell elérnie, hogy a listán feljebb jusson, vagyis "felkarikázza" magát.
Februárban a Progresívne Slovensko (PS) nyerte volna a parlamenti választást a szavazatok 24,8%-ával, hat párt jutott volna be a törvényhozásba –derült ki az Infostat részét képező Szociális Kutatóközpont felméréséből.