POZSONY. Ján Fuzik, a magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat elnöke szerint Pilisszentkereszten felépült a Szlovák Ház, most már csak használatának hivatalos engedélyezésére van szükség, majd be kell rendezni.
POZSONY. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke népszavazást akar az eurós mentőcsomagról. A Szabadság és Szolidaritás képviselői Iveta Radièová miniszterelnökkel a mentőcsomagról kezdenek tárgyalásokat.
POZSONY, BUDAPEST. Az állampolgárság-kobzó ellentörvény kellően riasztó hatású. A témában Király Zsolt közgazdász, publicista, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának tagja a Választásirendszer.hu oldalon ad helyzetjelentést.
POZSONY. Időt akar nyerni a vezető kormánypárt, hogy újabb tárgyalások indulhassanak a koalícióban az eurós mentőcsomagról – véli Michal Horský politológus. A Mikuláš Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió azt ajánlotta partnereinek, hogy a mentőöv támogatásáért cserébe beleszólási jogot kapnának a bajba jutott államok megfinanszírozásával kapcsolatos döntésbe.
A Vidékfejlesztési Szakközépiskolában elismerésben részesültek a a járás legszebb terményeivel büszkélkedő kertészeknek és termelők. Ezúttal is sok látogatót vonzott a Csallóköz gyümölcse kiállítás.
Az új közoktatási rendelet értelmében, októbertől több, mint öt százalékkal drágul az óvodai és iskolai étkeztetés.
POZSONY. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) Elnöksége megoldást kínál partnereinek: a partnerek a koalíciós szerződéshez csatolt záradékban köteleznék magukat az európai stabilizációs pénzügyi mechanizmus változásainak támogatására, cserében pedig vétójogot kapnának az egyes országoknak nyújtandó konkrét hitelek esetében.
POZSONY. Korai bizalmi szavazást emlegetni az euró-mentőcsomag kapcsán, jelentette ki Iveta Radièová kormányfő pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) elnökségi ülése előtt.
KASSA. Holnapi nyilvános ülésén foglalkozik az alkotmánybíróság Ladislav Tichý helyettes főügyész beadványával, mellyel a főügyészválasztás nyilvánossá tételét támadta meg.
USA. Napi 2-3 csésze kávé fogyasztása mellett csökken a depresszió kialakulásának lehetősége – állapították meg az amerikai Harvard Egyetem kutatói. A koffeinmentes kávé fogyasztása nem járt ilyen előnnyel, ezért a kutatók úgy vélik, a hatás azon keresztül jön létre, hogy a koffein megváltoztatja az agy kémiáját.
POZSONY. Szlovákia nem lehet fékezője az euró-mentőcsomag működtetésének, jelentette ki a szlovák államfő azt követően, hogy Christian Wulf német államfővel tárgyalt.
POZSONY. Malina Hedvig Tel Avivban vetette alá magát a hazugságvizsgálatnak még 2006 őszén. A lap munkatársainak nyilatkozó izraeli szakember szerint „kizárt, hogy Hedvig hazudott“!
POZSONY. A Szlovák Nemzeti Párt elégedetlen a külföldi szlovákokkal foglalkozó hivatal munkájával. Ezért a párt azt javasolja Iveta Radièovának, hogy váltsa le a hivatal igazgatóját, Milan Vetrákot. A miniszterelnök „is felelős” azért a helyzetért, hogy a hivatal inkább növeli semmit csökkenti a távolságot Szlovákia és a külföldön élő szlovákság között – mondta Rafael Rafaj frakcióvezető.
POZSONY. Az igazságügyi szakértők nemzetközi szimpóziumát 10. alkalommal szervezik meg. Célja, hogy megvizsgálják, miként lehet a tudomány legújabb eredményeit gyorsan a bűnüldözés szolgálatába állítani.
POZSONY. Szlovákia feltehetően hiába vár a többiekre, hogy majd valaki előtte nemet mond az eurós mentőcsomagra. Ezen a héten szavaznak a finnek, a szlovének, az osztrákok és a németek.
POZSONY. A vezető kormánypárt ma akart dönteni az eurós mentőcsomag és a kormány iránti bizalmi szavazás összekapcsolásáról, de várhatóan semmire nem kötelezi a minisztereit. Október 25-ig, a mentőcsomag parlamenti szavazásig kivár.
POZSONY. Iveta Radièová szlovák kormányfő még zágrábi tartózkodásán jelezte, már ma este találkozik a hat kormánykoalíciós pártelnökkel, hogy a kialakult belpolitikai helyzetről beszéljen velük. A tanácskozást holnap is folytatni akarja.
POZSONY. A Most-Híd képviselői biztosan nem szavazzák meg az állampolgársági törvénymódosításnak azt a változatát, amit Pavol Hrušovský (KDH) és Jozef Mikuš (SDKÚ-DS) képviselők terjesztettek koalíciós partnereik elé.
POZSONY. Az esti órákban kétnapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezik Christian Wullf német államfő, akit meghívója, Ivan Gašparoviè teljes katonai tiszteletadással fogad az elnöki palotában.
POZSONY. Mindenki arra számít, hogy a legerősebb szlovák kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ-DS) országos elnöksége már holnap eldönti: bizalmi szavazást kér-e a kormányfő az euró-mentőcsomaggal kapcsolatos söntés során a parlamentben.
POZSONY. A műtétek elhalasztásával, kórházi osztályok bezárásával, illetve összevonásával, valamint Ukrajnából jelentkező képzett munkaerő alkalmazásával védekezhetnek a kórházak a felmondással fenyegetőző orvosok ellen – írja a sme.sk.
Véget ért a 31-ik dunaszerdahelyi Csallóközi Vásár, melyen Dunaszerdahely testvérvárosai is bemutatkoztak, ízelítőt adva településük hagyományőrzéséből.
POZSONY. Nem tekinti majd a koalíciós szerződés megszegésének a Szabadság és Szolidaritás (SaS), ha koalíciós partnerei az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőivel együtt hagyják jóvá az euró-mentőcsomagot, jelentette ki Jozef Kollár frakcióvezető a köztévé vitaműsorában.
POZSONY. A Markíza televízió vitaműsorában Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke olyan véleményt fogalmazott meg, hogy Iveta Radièová kormányfő ellen saját pártja egy része intrikál, amikor az euró-mentőcsomag miatt bizalmi szavazást sürget.