ZÓLYOM. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége az aktuális politikai helyzetről és a szlovák nyelv kizárólagos hivatali használatáról tárgyalt.
POZSONY. Robert Kaliòáktól azt akarják megtudni a rendőrök, hogy jutott hozzá a védelmi miniszter gyorshajtását rögzítő videófelvételhez. A volt belügyminiszter kihallgatása a jövő héten lesz a rendőrségen.
TURKU. Néhány hónapja felolvasásokat tartanak számos állami könyvtárban Finnországban. Ezek során a gyerekek csupán egy, a nyugodt figyelemre kiképzett kutya társaságában gyakorolják a hangos felolvasást, hogy legyőzzék félénkségüket.
Megkezdte küldetését a Greenpeace szervezet Rainbow Warrior III. nevű új hajója, amely a környezetvédők 50 esztendős harcos vitorlásának helyét veszi át a nemzetközi vizeken.
POZSONY. Juraj Miškov (SaS) a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában úgy nyilatkozott, semmi okát nem látja annak, hogy a Szabadság és Szolidarátás támogasson egy esetleges ideiglenes kormányt, melyet a három korábbi koalíciós partnere, az SDKÚ-DS, a KDH és a Híd alkotna.
POZSONY. November elsejétől már a közúti közlekedésről szóló új törvény szerint ellenőriznek bennünket a rendőrök.
POZSONY. Peter Dubeckýt még szeptember 30-án reggel érte a támadás kutyasétáltatás közben – írja szombati számában a Sme.
POZSONY. A kormány bukása nem változtatta meg az orvosok szakszervezetének álláspontját. Továbbra is fenntartják négy pontból álló követeléseiket.
Összefoglaló időrendi sorrendben a kormányválság genéziséről és végkifejletéről.
Befejeződött a szőlő begyűjtése Szepsiben. Ahelyi borüzem 1 300 000 liter kapacitású pincéje a szüretre szinte teljesen kiürült, így volt mibe tölteni a frissen préselt mustokat.
A törvényhozás csütörtökön több mint két évvel lerövidítette megbízatási időszakát. A parlamenti választás 2014 nyara helyett 2012. március 10-én lesz.
POZSONY. Robert Fico nem akar hivatalnokkormányt, és azt sem tartja reálisnak, hogy új kormány alakuljon. A Smer elnöke jelezte, szerinte a legésszerűbb megoldás az lenne, ha március 10-ig, az előrehozott parlamenti választásokig hivatalban maradna Iveta Radièová kormánya.
A Radičova kormány bukását követő fejleményeket és a szlovákiai belpolitikai helyzetet értékelte a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Berényi József, az MKP elnöke.
POZSONY. Nem működik a kormány weboldala sem a szerződéseket tartalmazó regiszter. A www.crz.gov.sk 2011-től tájékoztatja a választókat, hogy a közintézmények mire költik az adófizetők pénzét.
POZSONY.Ivan Gašparoviè államfő fogadta Iveta Radièová kormányfőt. A félórás megbeszélés után Radièová elsietett, eredményeiről az elnök tájékoztatta a sajtó képviselőit.
BUDAPEST. A Radièova kormány bukását követő fejleményeket és a szlovákiai belpolitikai helyzetet értékelte a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Berényi József, az MKP elnöke. A kormány bukását az okozta, hogy a mentőalapról szóló szavazást összekapcsolták a bizalmi szavazással.
Makovecz Imrét a magyar organikus építészet megalapozójaként tartják számon. Dunaszerdahelyen is több épület fűződik a nevéhez. Temetése napján a járási székhelyen gyertyagyújtással emlékeztek rá.
Október 11-én adták át és áldották meg Révkomáromban a Selye János Egyetem új kápolnáját.
A szlovák kormánykoalíció három pártja az eurós mentőcsomag elutasítását követően szerdán megegyezett Robert Ficoval, hogy megszavazzák az előrehozott választásokat kimondó alkotmánytörvényt.
POZSONY. Szlovákia az eurozóna utolsó tagállamaként megszavazta az eurós mentőcsomagot. A három koalíciós párt és a Smer megegyezése alapján csütörtökön délután tartották meg a második szavazást. Az első, a keddi sikertelen volt.
POZSONY. A miniszterelnök feltehetően pénteken nyújtja be javaslatát Ivan Gašparoviènak az SaS-es miniszterek visszahívására. A liberálisok vezette tárcák jogköreit vélhetően a többi minisztérium között osztják szét.
POZSONY. Iveta Radièová miniszterelnök ma közölte Jozef Mihál szociális miniszterrel, hogy ez a kormány már nem foglalkozik az adó- és járulékreformmal. „Nagyon sajnálom, sok ember sokat dolgozott a javaslaton” – mondta a liberális miniszter.
POZSONY. Richard Sulíkot már ma leválthatja a törvényhozás. A szlovák parlament elnöki posztjára visszatérhet Pavol Hrušovský – írja a TASR jólértesült forrásokra hivatkozva.
POZSONY. A szlovák kormány jóváhagyta a választási időszak lerövidítéséről szóló alkotmánytörvény-javaslatot. Az SDKÚ, a KDH, a Híd és a Smer szerdán egyezett meg az idő előtti választások időpontjáról.