Kürt. Névsorolvasás a kürti templomtéren. Annak a kilencvenegy kürti férfinak, fiúnak a neve hangzik el, akik áldozatul estek az első világégésnek.
Szeszta. Az egyház a kultúra és a civil társadalom szerepe és felelőssége a keresztény nemzeti értékeink megmaradásában és megerősödésében címmel indított programsorozatot.
POZSONY. Sikeres volt a közelgő novemberi helyhatósági választásokkal kapcsolatos adatfeldolgozás menetének sorrendben immár második tesztje. A szavazatszámlálás próbaüzemét a Statisztikai Hivatal bonyolította le.
KASSA. Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság kedden a Családért Szövetség által kezdeményezett népszavazásnak azt a kérdését, amely megszavazása esetén ellehetetleníthette volna a regisztrált partnerség intézményének bevezetését.
POZSONY. Újfent államosított vagyona visszakövetelésére készül a Baa család. Az örökösöknek egy év elteltével végre rendelkezésére állnak a pénzügyminisztérium által kért dokumentumok – erősítette meg Tomáš Pecina, a közismert cipőgyáros-dinasztia örököseinek ügyvédje.
POZSONY. Telefonon értekezett ukrán kollégájával Andrej Kiska köztársasági elnök, aki üdvözölte az előre hozott ukrán parlamenti választások nyugodt lefolyását, amelyeket szabadnak, jól szervezettnek nevezett. Mint megjegyezte, a választások demokratikus légkörben kerültek lebonyolításra.
POZSONY. Október 30-án, csütörtökön próbálja meneszteni Ján Richter munkaügyi minisztert az ellenzék. Pavol Paška házelnök ugyanis erre az időpontra hívta össze a rendkívüli parlamenti ülést.
Kassa. Kassán kiosztották a megye díjait. Havasi József, a kassai Csermely Kórus alapító karnagya és a Rovás alkotócsoport is elismerésben részesült.
Tornalja. Helyi- és regionális nevelési konferenciát rendeztek múlt héten Tornalján. A pedagógusszövetség rendezvényén az ország különböző pontjairól 13 iskola képviseltette magát.
Rozsnyó. Megalakulásának 65. esztendejét kiállítással, kultúrműsorral és oklevelek átadásával ünnepelte a CSEMADOK Rozsnyói Szervezete.
Komárom. Idén is megrendezték a hagyományos András-napi vásárt, Komáromban. Az Öregvár parkolójában mintegy 250 stand kínálta a portékáját.
BERLIN. A világegyetem "ifjúkori" háromdimenziós térképét alkották meg a Max Planck Csillagászati Intézet és a Kaliforniai Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Astrophysical Journal Letters folyóirat következő számában ismertetik.
BUDAPEST. A magyarság megmaradása Kárpátalján közös ügyünk, és ezt remélhetőleg Brenzovics László kijevi parlamenti képviselőként is segíteni tudja - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ukrán választásról tartott beszélgetésen, hétfőn a Magyarság Házában.
POZSONY. Szlovákia tizenegy európai parlamenti képviselőjét fogadta ma Andrej Kiska köztársasági elnök. Az elnöki palotában csupán a kormánypárti Boris Zala és Monika Smolková nem jelent meg. A találkozót kezdeményező Kiska elmondása szerint szeretne ebből hagyományt teremteni, s legalább évente egyszer találkozni az EP-képviselőkkel.
POZSONY. Ha október közepén tartanák a parlamenti választásokat, 37,7 százalékos szavazati aránnyal ismét az Irány – Szociáldemokrácia lenne a győztes párt – derül ki a Polis Slovakia ügynökség legfrissebb felméréséből. A Most-Híd 17, a MKP 11 képviselői mandátumot szerezne.
POZSONY. A jobbközép pártok négyes koalíciója megállapodott abban, hogy nem indítja a választásokon a pozsonyi főpolgármesteri posztra jelölt Tatiana Kratochvílovát. A jobbközép pártok vélhetően a győzelemre esélyesebb Milan Kòažkót támogatják majd.
POZSONY. Az iskola büféket működtető vállalkozóknak fel kell készülniük a januártól esedékes változásokra. Ki kell iktatniuk a kínálatukból több olyan élelmiszert, amely árusítását törvénnyel tiltják be a honatyák.
WASHINGTON. Mintegy kéttonnányi rakománnyal és tudományos kísérlettel sikeresen csobbant a Csendes-óceánban a SpaceX Dragon kapszulája.
SZABADKA. A vártnál alacsonyabb volt a részvétel a kisebbségi nemzeti tanácsi választásokon Szerbiában, a délvidéki magyar közösség tagjainak például körülbelül 40 százaléka járult az urnák elé vasárnap az előzetes eredmények alapján.
BUDAPEST. Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek.
Szepsi. 1956 üzenete a felvidéki magyarság számára az, hogy van értelme a szabadságáért, önmaga megmaradásáért küzdenie - jelentette ki Berényi József.
Királyhelmec. Átadták a Bodrogközi Magyar Közösség Háza első épületrészét Királyhelmecen.
Komárom/Karva. Átadták a Komáromot Karvával összekötő kerékpárutat.
Krasznahorka. Mint minden évben, az idén is megemlékeztek Krasznahorkaváralján Andrássy Franciska grófné halálának évfordulójáról.