Április végéig lehet elektronikus úton, az ePrihlášky rendszerben beíratni a gyerekeket az alapiskola első osztályába.
Izrael szerint a Donald Trump amerikai elnök által kedd este az Irán elleni hadjáratra vonatkozóan bejelentett kéthetes tűzszünet Libanonban nem érvényes.
Az összes költséget Robert Fico fizette.
J. D. Vance budapesti látogatásával kapcsolatban példátlannak nevezte, hogy egy amerikai alelnök egy héttel egy választás előtt az adott országba utazzon.
Szabályos "árjegyzéket" közölt az egyik ukrán portál a Területi Toborzó és Szociális Támogatási Központ – ismertebb nevén a TCK – tételeiről.
Egy márciusi felmérés eredménye azt mutatja, Orbán Viktornak Szlovákiában erős pozíciója van. A megkérdezettek 26,54 százaléka voksolna a Fideszre.
Az ülésen minden kormánypárt elnöke, a turisztikai és sportminiszter, valamint a beruházási minisztérium államtitkára által vezetett delegáció vett részt, és megállapodtak következő parlamenti üléssel kapcsolatos további lépésekről.
Az egykori államfő elemzésében egyértelműen kifejti, miért fontos a patrióta magyar kormányzati politika folytatása, kiemelve annak szerepét a nemzeti szuverenitás megőrzésében.
Az éjszakai minimumhőmérséklet az ország nagy részén mínusz egy és mínusz nyolc fok között várható.
Az Egyesült Államok azonnali hatállyal 50 százalékos vámot vet ki minden olyan országból érkező importra, amely fegyvereket szállít Iránnak – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök.
Ferenčák azt mondta, két ügyben akarja kihallgatni a nyomozó, az elsőben gyanúsítottként szerepel, és a családi cégével és a vagyonrészével kapcsolatos.
Vannak pozitív változások, de sok még a javítanivaló.
Matteo Salvini bátornak nevezte Orbán Viktort hangoztatva, hogy "a bátorság mostanában ritkaság az európai kancelláriákon".
Bizonyos járműcsoportok mentességet kapnak az autópályadíj fizetése alól.
A nemzetpolitikai államtitkárt a magyar–szlovák viszony kettősségéről és az április 12-i választásoknak a nemzet és az ország jövőjét befolyásoló tétjéről is kérdeztük.
Slovnaft vasárnap (április 5.) visszaadta az állami olajtartalékból kölcsönzött kőolajat.
Az uniós bizottság elnöke elmondta, az Európai Unió továbbra is együttműködik partnereivel a helyzet megoldása érdekében.
Robert Fico (Smer-SD) kormányfő üdvözli, rendkívül törékenynek tartja az USA és Irán közti kéthetes tűzszünetet, ám bízik benne, hogy ezalatt csillapodnak a kedélyek.
Az ügyben hozott előző két ítéletet hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság.
Indoklása szerint azért, mert a kereszténydemokrata párt más irányba indult el, ő pedig nem tudta érvényesíteni elképzeléseit.
A magyar-amerikai kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten és közös értékeken alapulnak- mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár J. D. Vance amerikai alelnök kétnapos budapesti látogatása alkalmával.
Miért fontos a Trump-adminisztrációnak Magyarország, a hivatalban lévő kormány? Miről tárgyalt Orbán Viktor és J. D. Vance? Kiss Rajmundot, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetőjét kérdeztük.
Izrael támogatja Donald Trump elnök döntését, hogy két hétre felfüggeszti az Irán elleni csapásokat, a tűzszünet azonban nem terjed ki Libanonra.
Az első majomhimlő-esetet Szlovákiában 2022 júliusában igazolták.
Az elnök közölte, lehetőséget lát a hosszú távú megállapodásra Iránnal, miután a teheráni vezetés Egyesült Államokhoz eljuttatott 10 pontos javaslatát megfelelő tárgyalási alapnak tekinti.