A sok indíték közül az egyik ez lehetett.
Összesen 15 olyan zsarolási ügyet regisztrált tavaly a nyitrai rendőrség, amelyet internetes erotikus üzenetváltás előzött meg.
A rendőrök kiszabadították a tinédzsert, a három erőszakolót letartóztatták.
Az ukrán állami jelkép, az úgynevezett "trizub", azaz háromágú szigony egy neonáci jelkép után következik, azzal a megjegyzéssel, hogy "nacionalista" szimbólum.
A vihar Valencia környékén és a Baleár-szigeteken végezte a legnagyobb pusztítást.
Igor Matovič ezt követően a házelnök elé állt egy papírlappal, amelyre azt írta: „Részeg.”
Kuciak rámutatott a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója, Štefan Jombík által elkövetett hibákra.
Sok kicsi sokra megy.
Legalább 14-15 migráns még napfelkelte előtt indult útnak, hogy csónakon keljen át a tengeren Nagy-Britanniába.
Mindezt transzparens módon korrupció nélkül hajtanák végre.
402 migránst őrizetbe vett a Suchiate folyón történt határátlépési kísérlet után.
Egyelőre nem tisztázott, hogy miért lőtték meg a férfit.
Trump előre be nem jelentett tisztelgő látogatást tett a polgárjogi harcos washingtoni emlékművénél.
Az Aktuality.sk portál munkatársai, Kuciak kollégái és felettesei tesznek vallomást, elsőként Peter Bárdy főszerkesztő.
A legnépszerűbb úti cél a Felvidék.
Az AKO is jelentkezett a felmérésével.
Salvini mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy Olaszországot meg kell védeni a migránsoktól.
Addig jár a korsó a (benzin)kútra...
Hogy mik vannak.
A TASZSZ úgy értesült, hogy az áldozatok közül legkevesebb öten üzbégek.
Az egyik rakéta az amerikai nagykövetség közelében ért földet.
Az államtitkár kiemelte: többségében fiatal családok tértek haza, és továbbra is be lehet nyújtani a kérelmet mindaddig, amíg a kormány másképpen nem dönt.