Döbbenetes, milyen közönnyel fogadja a pozsonyi Kramáre kórház a koronavírus gyanújával érkezett szlovák pácienseket.
A tárca figyelmeztet, hogy a rémhírterjesztés bűncselekmény, és eddig a Szlovákiában elvégzett összes teszt negatív lett.
Az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban dúló harcok következtében december eleje óta csaknem 950 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát a térségben.
Visszaállítanák a sorkatonai szolgálatot is, amelyet Szlovénia 2003-ban szüntetett meg.
Az Országos Választási Bizottság határozata szerint a szavazó nem dobhatja a szavazólapokat a szemétkosárba.
Török katonák halála szíriai területen.
A vatikáni hivatalokban kötelező a kézfertőtlenítő gél használata.
Az SZK Statisztikai Hivatala felkészült a szombati parlamenti választások eredményeinek feldolgozására, és előkészített egy biztonsági projektet is.
72 órára szabad utat biztosítanak a szíriai menekülteknek Európa felé.
Az osztrák fővárosban egy 72 éves férfi betegedett meg elsőként koronavírus-fertőzésben.
A halottak száma azáltal emelkedett 17-re, hogy Lombardiában meghalt további három, jóval 80 év fölötti, más betegségben is szenvedő ember.
A Szlovák Posta átmenetileg nem fogad el olyan küldeményeket, amelyeket az ügyfelek Olaszország bizonyos részeibe akarnak küldeni.
Eddig összesen 113 koronavírus-gyanús mintán végezték el a teszteket, mindegyik negatív eredménnyel zárult.
A 2016-os parlamenti választással ellentétben idén a különösen súlyos bűncselekmény elkövetése miatt elítélt fogvatartottak is szavazhatnak.
Huszonöt jelölt és egy párt lépett vissza csütörtökig a parlamenti választástól – tette közzé honlapján a belügyminisztérium.
A visegrádi négyek támogatásukról biztosították a nyugat-balkáni országok mielőbbi csatlakozását az Európai Unióhoz.
Az ülést az olaszországi koronavírus-helyzet miatt halasztották el, többek közt a Liga északolaszországi bizottsági tagjai sem tudtak Rómába utazni.
Két esetben a teszt eredménye negatív volt, őket hazaengedték. Ketten a kórházban maradtak, a vizsgálatok eredményére várnak.
Szlovákiában a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől az ország nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast.
Az ultranacionalista pártok erősödésére figyelmeztetnek.
Magyarországon növekszik a nemzetiségi oktatási intézmények száma.