Szerdai hírfolyamunk a koronavírus-járvány alakulásáról. Minden fontos hír egy cikkben.
A nyájimmunitási modell már látványosan megbukott Nagy-Britanniában és Hollandiában is, de a svéd kormány görcsösen ragaszkodik ehhez.
A demokrata házelnök Trumpot okolta a járvány következményeiért.
A fertőzés 185 országban van jelen.
A rendőrök több órányi tűzpárbaj árán tudták csak megsemmisíteni a "terroristasejtet".
A tűz pontos okát még mindig nem sikerült megállapítani.
Továbbra is Budapesten (770 ember) és Pest megyében (234) van a legtöbb fertőzött.
Szlovákia uniós rekorder az ingázók arányát tekintve.
A miniszter megköszönte a lakosoknak, hogy nagyrészt betartották a korlátozásokat.
Mindegyik közösség sokat jelentett számára, amellett, hogy mindegyik más volt.
A nap számai.
A karantén megszegéséért magánszemélyekre 1659 euró pénzbírságot szabhatnak ki.
A vállalkozók mellett az önkormányzatokra is fontos volna kiterjeszteni a kármentési intézkedéseket.
Továbbra is ajánlja a vakcinát csecsemők beoltására bizonyos országokban.
Fontos megoldást találni az egészségügyi intézmények megfelelő működésének biztosítására.
Ján Mikas országos tiszti főorvos is megerősítette, hogy kedvezően alakul a helyzet.
Nem egyezett az álláspontjuk.
Nem minden az, aminek látszik.
Este egy újabb településnél, Rozszoha falu mellett tört ki tűz az övezetben, a helyi civil aktivisták szerint gyújtogatás történt.
Azokat fogják műteni, akiknek az állapota ezt szükségessé teszi, és nem tűri a további halasztást.
A fertőzöttek között 26 672 egészségügyi dolgozó van, akiknek nagy része már visszatérhetett a munkavégzéshez.
Rendhagyó beiratkozás.
A biztosító formanyomtatvány elektronikus kitöltését ajánlja.
Ne csak a cégeket támogassa az állam, hanem az önkormányzatokat is.