„Hiába számítunk járványszakértőnek, ismeretlen vírussal találtuk szemben magunkat, amely meglepő erővel támadt” - jelentette ki az olasz járványkórház vezetője.
A korlátozásokat már az ötödik alkalommal hosszabbítják meg, ezúttal június 6-ig maradnak hatályban.
Amennyiben a csöndes diplomácia haszontalannak bizonyul, az Egyesült Államok megnöveli a nyilvános nyomásgyakorlást Kínára.
Ez már az elnökválasztási harc.
Kurokava Hiromu két lap három munkatársával játszott pénzben május 1-jén és 13-án, miközben az országban rendkívüli állapot van érvényben a koronavírus-járvány miatt.
Minden fontos hír egy helyen.
Iohannis pedig szerinte nem diszkriminált, és csak azért büntetik, mert "leleplezte" a PSD és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közötti "cinkosságot".
Többen meghaltak és milliókat kellett kiköltöztetni az Amphan ciklon miatt Indiában és Bangladesben.
Három fontos bejelentés a környezetvédelmi minisztertől.
A fertőzés 188 országban van jelen.
43-mal emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Zelenszkij közölte, hogy kész találkozni Orbán Viktorral, és szeretne egy memorandumot aláírni vele a két ország közti vitás kérdések rendezéséről.
A rendőrség előrejelzése szerint jövő héttől újra vizsgáztathatnak az autóiskolákban.
Az Európai Bizottság szerdán javasolta, hogy a jelenleg is zajló európai polgári kezdeményezések határidejét hat hónappal tolják ki.
Az elsősegélyprojekt végrehajtási időszaka június és július hónapokkal hosszabbodik meg, az eddigi feltételek érvényben maradnak.
Május 30-án, Füleken tartja tisztújító közgyűlését a Híd. Az elnöki tisztség legfőbb várományosa Sólymos László, a Híd korábbi környezetvédelmi minisztere.
A kormány június 26-ig meghosszabbította az ideiglenes határellenőrzést.
Megbírságolta a román államfőt a magyarok elleni gyűlöletbeszédért a diszkriminációellenes tanács.
A Bírói Tanács tagjává választotta a kormány Katarína Javorčíkovát.
Oroszországban az elmúlt nap folyamán 8764-gyel 308 705-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma.
A hangsúly a nevelési tantárgyakon, az ismétlésen, a találkozás örömén lesz. Írásbeli felmérés, feleltetés nem lehet.
Gröhling visszahívta Ján Turňát, mivel az intézményvezető többek között Juraj Široký oligarchával is kapcsolatot tartott.