A kormány várhatóan kedden az Országgyűlés elé terjeszti a rendkívüli jogrend visszavonásáról szóló javaslatot.
Hazudtunk reggel, éjjel, meg este….
A volt belügyminiszter a római parlament felsőháza mentelmi bizottsága keddi ülése előtt reagált.
A múlt rendszerben is kitűnő káder lehetett volna.
Tudja valaki, hogy van románul, hogy "nyihaha"?!
Ugyanez érvényes a cseh állampolgárokra is.
A politikust hivatali visszaélés, illetve okirat-hamisításra való felbujtás miatt ítélte három és fél év letöltendő szabadságvesztésre a román legfelsőbb bíróság.
A kormányfő mielőtt belekezdett volna a mondanivalójába, jelképesen megvált a védőmaszkjától.
Érvek és ellenérvek tucatjaival lehetne megtámogatni egyik vagy másik oldalt.
Támogatás és nemzeti összefogás helyett az ellenzék példátlan dezinformációs kampányt folytatott a mainstream liberális médiával karöltve.
Idén rendhagyó módon, online rendezik meg.
Csak sikerült megegyezésre jutni.
Az MSZP sokáig megpróbált ellenállni az újabb pártok nyomásának, azonban mára elvesztette ezt a képességét.
Minden a járványhelyzettől függ - mondja a tárcavezető.
Bár hagyományosan, mégsem teljesen normális menetben, maszkban szóbeliznek a végzős diákok.
Szivárognak a legfrisebb információk Igor Matovič 16:15-re meghirdetett sajtótájékoztatójáról. Mutatjuk a legfontosabbakat!
A fegyelmi kamara létjogosultságát tavaly decemberben kétségbe vonta a legfelsőbb bíróság hatvan, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt reformjai iránt többségükben kritikus tagja.
Világos, hogy a járvány kellős közepén ilyesmire nincs idő, de előbb-utóbb meg kell hozni ezt a döntést is. Ha a koalíció többi pártja nem vigyáz, az összes poszt az OĽaNO-é lehet.
A globális hatalom központja az Egyesül Államokból keletre tevődik át
A két betörő behatolt a házba, Jozef R. mellbe lőtte az ügyvédet, aki belehalt a sérülésbe.
Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött.
Akkoriban az egész ország megdöbbent a brutális támadáson.