Hétfőn 15 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
Közép-Szlovákiában másodfokú, nyugaton és keleten pedig elsőfokú riasztás lesz érvényben.
Trump mondandóját a minnesotai Mankato városkában nevetéssel és tapsviharral fogadta a közönség.
A nemzet ne csupán arra emlékezzen, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy e tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz esztendőt.
A vírus az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 5 437 851 fertőzött volt eddig.
Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette ki Igor Matovič (OĽANO) kormányfő. Az egészségügyi dolgozók közül csak a nővérek kapnak jutalmat.
Nem a gyermeknek kell megfelelnie a rendszer - a hivatalnokok, politikusok, az ún. szakértők elvárásainak.
Néhány településen július 1-től új papok hirdetik az igét.
Kollár hangsúlyozta, hogy Remišová rezortjának semmi köze a Fun rádióhoz, ezért nem érti, hogy miért kellett beavatkoznia.
A visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, "mi is a lengyel álláspontot támogatjuk" Fehéroroszország esetében - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
A Progresívne Slovensko (PS) parlamenten kívüli mozgalom tagjai hiányosnak tartják az állampolgársági törvény módosítását, elsősorban azért, mert nem kínál megoldást a Szlovákiában élő kisebbségek problémáira.
Vasárnap az országban 439 új fertőzöttet jelentettek, a vírus okozta Covid-19 betegségbe hatan belehaltak.
Boris Kollár elmondta, ha a kormánynak sikerül valamit megspórolnia, azt nem költi el értelmetlenül, hanem szétosztja az adófizetők között.
A munkanélküli járadék folyósításának meghosszabbított ideje az érvényes törvények értelmében legkésőbb 2020. augusztus 31-ével véget ér.
A szabályok értelmében Cseh Péternek távoznia kell, hiszen póttagként került be a parlamentbe, Lukáš Kyselicát helyettesítette.
Az aláírásgyűjtés során csupán részsikerek születtek, az öregdiákok azonban tovább küzdenek az iskoláért.
A szekta vezetője március elején bocsánatot kért amiatt, hogy az irányítása alatt álló szervezet felelős volt a koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.
Az új típusú koronavírus okozta krízis miatt több mint 216 millió euró bevételkiesésre számítanak az egészségbiztosítók.
A NAKA több személyt őrizetbe vett Szeredben, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény gyanújában.
Vasárnap öttel növekedett a fertőzöttek száma.
Raab szerint a világ szörnyülködve szemlélte azt a brutális erőszakot, amellyel a fehérorosz hatóságok felléptek a békés tiltakozások elnyomása érdekében az "elcsalt" elnökválasztást követően.
Hétfőn több csapadékra lehet számítani.